Julcsi azon szerencsések egyike, akinek megmaradt a munkája a koronavírus-járvány alatt is – igaz, némivel kevesebbet kell dolgoznia, mint korábban. Elmaradtak a zenekarával is a fellépések, és a barátokkal sem lehet már csak úgy összefutni. A 40 éves személyi asszisztenstől nem áll távol a jótékonykodás, ezért most a felszabadult idejében online angol és francia korrepetálást vállal.

– Nekem nincs gyermekem, de jól tudom, mennyire nehéz most sok szülőnek a home office-ban végzett munkájukat összeegyeztetni a gyerekek digitális sulijával, és esetleg még egy-két totyogót is kell közben terelgetni. Épp ezért arra gondoltam, a gyermekes családoknak segítenék kicsit fellélegezni: a Facebookon kiposztoltam, hogy szívesen asszisztálok online a francia vagy az angol házifeladatokhoz, hiszen Franciaországban angol szakon diplomáztam. A posztomat rengetegen megosztották, amitől kicsit meg is ijedtem, mert gondoltam, jó sok jelentkező is lesz. Még néhány kollégámnak is szóltam, hogy ha nem bírom egyedül, jöjjenek ők is korrepetálni.

Merjük elfogadni a segítséget!

– Meglepő módon alig írtak rám. Nagyon sokan online nyelvi órákra jelentkeztek, de a tanítást nem tudtam volna bevállalni. A furcsa reakciót nem az érdeklődés hiányának tudom be, hanem annak, hogy Magyarországon az emberek valamiért nem mernek segítséget kérni. Nem tudom, hogy büszkeségből vagy önbizalomhiányból, de akkor is inkább egyedül próbálják megoldani a problémáikat. Erősnek kell látszani. Azt vettem észre, hogy ha még el is fogadjuk a segítséget, a támogatást, akkor azonnal viszonozni akarjuk. Úgy érezzük, a másik adósává válunk, amikor szívességet tesznek nekünk. Akkor is, ha semmiféle kompenzálást nem várnak el tőlünk. Jó lenne, ha változtathatnánk ezen a hozzáálláson.

Fontos a balansz

– Végül 3 kiskamasznak kezdtem el segíteni, mostanra ketten maradtak. Nem mondom, hogy könnyű a feladat, hiszen szinte idegen – távoli ismerősök gyermekei – tizenévesekkel kell megtalálni a közös hangot. Fontos volt az is, hogy ne vállaljam túl magam, tehát meglegyen a balansz: jót tegyek másokkal úgy, hogy nem érzem mindezt önfeláldozásnak sem. Ehhez pedig az szükséges, hogy ne kelljen külön készülnöm az online órákra. Teljesen elkerülni persze ezt nem lehet, hiszen már 1 nappal a „találkozó” előtt megkapom a feladatokat, amiket átnézek. Ha kiderül, hogy a tanulónak lemaradása van, akkor hozok külön példákat, hogy felzárkózhasson. Jó érzés, hogy hasznos segítséget nyújthatok. A mostani helyzet talán lehetőség arra is mindannyiunknak, hogy elsajátítsuk az önkénteskedés alapjait, és ne érezzük kellemetlennek elfogadni a szívességet.

„Megírtam, hogy örömmel állok rendelkezésre”

A 22 éves Gergő egyetemista, digitális oktatásban hallgatja az óráit, és családi körben készül majd hamarosan a vizsgáira is. Nem unatkozik a tanulás mellett, mégis fontosnak tartotta, hogy ne csak a négy fal közt várja a járvány végét, hanem tegyen valamit a környezetében élőkért.

– A családommal leköltöztünk a nyaralónkba, amint itthon is berobbant a járvány. Az az igazság, hogy nagyon dühített, amikor láttam, mennyien kijárkálnak a korlátozás ellenére, köztük a különösen veszélyeztetett, idős korosztály is. Mivel van kocsink, és némi szabadidővel is rendelkezem, úgy gondoltam, hogy segítenék a rászorulóknak, időseknek például a bevásárlásban. Ezért döntöttem úgy, hogy vállalom a napi pár kocsiutat és maszkkal, kesztyűvel, fertőtlenítővel felszerelkezve eljuttatom az ételt az idős emberekhez. Ne nekik kelljen naponta boltba, piacra járni! Megkerestem a helyiek Facebook csoportját, és megírtam nekik, hogy örömmel állok rendelkezésre. Hamarosan fel is vette velem a kapcsolatot egy helyi fiatal srác. Felajánlotta, hogy szívesen körbekérdez, mert ő itt szinte mindenkit ismer.

„Ügyelek rá, hogy ne érintkezzek a lakókkal”

– Talált egy szervezetet, akik elsősorban nagycsaládosoknak, valamint gyermekeiket egyedül nevelő szülőknek küld ételadományokat. A járvány miatt ezt a kört kiterjesztették az idősekre is. Az alapítvány címlista alapján készít össze egységes csomagokat – pékárutól kezdve a zöldségeken, gyümölcsökön át tényleg minden megtalálható bennük –, amiket mi, a 3 önkéntes, minden szombaton átveszünk, és kiszállítjuk őket a megadott címekre. Körülbelül 20-25 házhoz visszük el a friss ellátmányt. Amikor megérkezem egy-egy házhoz, arra is nagyon ügyelek, hogy ne érintkezzek a lakókkal: csak becsöngetek, és amikor kiszólnak, beteszem az ellátmányt a kapun belülre, vagy az ajtó előtt hagyom. Az alapítvány nagyon kedvesen még azt is felajánlotta, hogy a benzinköltségemet kifizeti, de ezt udvariasan visszautasítottam, hiszen az önkéntes munka nem erről szól. Nem tudom, meddig tart még a veszélyhelyzet, de a végéig biztosan itt maradunk a családommal. És amíg maradunk, addig én is segítek, ahol tudok.

(Nyitókép: Balogh Zoltán/MTI, fotó: privát)

karanténönkéntessegítségkoronavírusmaradjotthon