Halász Árpád állattréner harminc éve foglalkozik főként kutyák kiképzésével, de húsz éve filmes állatokat is betanít. A Gödöllői Kutyasport Központ vezetőjeként fontosnak tartja az állatokkal kapcsolatos edukációt a gyermekeknél.

– A kutya-gyermek kommunikációs programunk lassan húsz éve működik országszerte, célunk, hogy megtanítsuk a gyermekeket az állatok felé irányuló helyes viselkedésre – kezdi a tréner. – Vannak gyermektáboraink is, ahol többszáz gyermeket látunk vendégül, illetve olyanokat is rehabilitálunk, akik estek már áldozatául kutyatámadásnak. A megfelelő kommunikáció első lépése, hogy elmagyarázzuk a kicsiknek, hogyan bánjanak az állatokkal, például alapelv, hogy „a ketrecbe nyúlni szigorúan tilos!” Az egyik legnagyobb veszélyforrás ugyanis a gyermek provokatív viselkedése, ezek miatt történnek a támadások. Életkori sajátosság, hogy amikor egy kisgyerek meglát egy állatot, nem megsimogatja, hanem belemarkol, belekapaszkodik, ilyenkor el kell neki magyarázni, hogy ezt nem szabad. A szülő felelőssége, hogy megtanítsa, hogyan ne csináljon magából a gyermek „zsákmányt”.

Nem mindegy, mi az indíttatás

– Többféle bántalmazási mód ismert, azok közül is az indíttatást érdemes megfigyelni – folytatja Árpád. – Nem mindegy, hogy az ismeretlen iránt való érdeklődésből „csak” piszkálja vagy kínzási szándékkal bántja a gyermek az állatot. A szülői minta nagyon fontos, hiszen ha otthon azt látja a gyerek, hogy a pókot a szülő újságpapírra teszi, majd a házon kívül szabadon engedi, akkor ő is hasonlóképpen fog hozzáállni az élőlényekhez. Viszont ha észreveszi, hogy a szülő lecsapja a pókot és lehúzza a vécén, azt a mintát is másolni fogja. Ráadásul nemcsak az állatokkal való viselkedést, hanem mindent eltanul a gyermek.

Volt egy eset, amikor egy nálunk táborozó, 6 éves forma kisfiú folyamatosan húzta az egyik kutyánk fülét. Szerencsére az állataink betanítottak, így jól tolerálták ezt a viselkedést, de elgondolkodtam, hogy vajon mi állhat ennek a hátterében. Majd délután, amikor megérkezett a szülő a kisfiúért, de ő nem akart szót fogadni, ő a fülénél fogva húzta el onnan. Ez a tett teljes mértékben megmagyarázta a gyermek viselkedését, hiszen ő csak kimondatlanul leutánozta, amit az anyukájától látott.

Vajon honnan ered az agresszió?

Árpád szerint minden esetben meg kell vizsgálnunk, hogy milyen eredetű agresszióval állunk szemben.

– Létezik a félelmi agresszió, amikor kifejezetten az adott állattól retteg a gyermek, és meg akarja védeni magát. Létezik azonban a rossz kommunikációból származó agresszió is, amikor ismeretek hiányában nem tudja, miként is forduljon egy állathoz. Nem ismeri a jelzéseit, nem tudja, mire hogyan reagáljon. Eltapossa a kis siklót, mert csak annyit tud róla, hogy kígyó, hiába nem veszélyes, sőt védett hüllő. A harmadik pedig a hierarchikus agresszió, amikor a gyermeket bántják a rokonai vagy pedig a társai, és ezt a nála gyengébben akarja megtorolni.

Edukáljuk a gyermeket!

Árpád úgy véli, a mai modern világban sokkal kevesebb esély van arra, hogy a kicsik élőben találkozzanak állattal. Egy nagyvárosban felnőtt gyerek lehetséges, hogy hosszú évekig nem lát szaladgáló csirkét vagy más haszonállatot.

„Szülőként a mi felelősségünk, hogy az állat jelzéseit időben észleljük.”

– Volt egy eset, amikor reklámot forgattunk az egyik tehenemmel és a szülő hozzám fordult, hogy a kisfia hadd nézze, simogassa meg az állatot, mert még soha nem látott ilyet. Ezért is kiemelt fontosságú, hogy megfelelő ismeretekkel lássuk el a kicsiket, mert ezzel megelőzhető lenne számtalan állattámadás. Egy jól nevelt, egészséges idegrendszerrel rendelkező állatnak ugyanis van szociális ismerete a világgal szemben és tudja, hogy a kisebbeket nem szabad bántani, viselkedésüket tolerálni kell. Ezért tűri a belemarkolást, a szőrtépést vagy a fülhúzogatást, de csak egy darabig. Később jelezni kezd, hogy ez számára kellemetlen és elvonul, elfordul, vagy arrébb megy. Amikor viszont már nem tud kibújni ebből a kellemetlen helyzetből, akkor morgással, macskák esetében fújással „rászól” a gyermekre, végül pedig odakapással próbál védekezni. Szülőként a mi felelősségünk, hogy az állat jelzéseit időben észleljük.

Készítsük fel kedvencünket a baba érkezésére!

– Visszatérve a babák és az állatok közötti kapcsolatra, azt mondanám, alapesetben az állat számára egy magatehetetlen csecsemő óvni való, nem jelent számára riválist. Akkor fordulhat elő baj, ha a babát takargatjuk, dugdossuk és nem találkoznak egymással, így nem alakul ki kötődés. Ilyenkor az állat megélheti úgy, hogy valami veszélyeset rejtenek el előle. A másik javaslatom pedig az új szabályok időben való lefektetése. Amikor csecsemő érkezik egy családba, fontos, hogy a szülők ne a gyermek születését követően vezessenek be új szankciókat a kutyára nézve. Különben a kutya a baba érkezésével hozza majd összefüggésbe, hogy ezentúl nem mehet be a szobába, nem ugorhat a kanapéra vagy a kertben kell maradnia. A cél, hogy ne a babát tartsa felelősnek azért, hogy ő kicsit a háttérbe szorul.

Fontos a korai felismerés

Fridvalszki Nóra klinikai szakpszichológus hosszú évekig a gyermekvédelmi szférában dolgozott.

– Amikor a gyermek állatot bántalmaz, a baj az esetek többségében nem jár egyedül – kezdi a szakember. – Sajnos itt nem csak arról van szó, hogy a gyermek az állattal szemben kegyetlenkedik, hanem ez egy korai tünetegyüttese is lehet egy később kialakuló nagyobb problémának, az antiszociális személyiségzavarnak. Amennyiben viszont ezt sikerül idejekorán felismerni és kezelni, a zavar kialakulása elkerülhető. Már koragyermekkorban látható, ha nemcsak az állatokkal, hanem a társaival szemben is agressziót mutat a gyermek, fenyeget, terrorizál, de ilyenkor még közös erővel eltéríthetjük őt a kriminális pályáról.

A hányatott sorsú gyermekeknek nehezebb

Nóra szerint a korai magatartászavar hátterében legtöbbször családi okok állnak, a szülő-gyermek kapcsolat nem működik zökkenőmentesen.

– Előfordulhat a szülő részéről egy rideg, érzelmileg elhanyagoló magatartás vagy fizikai, lelki, szexuális bántalmazás. Megesik, hogy a családból újra és újra kilép az a személy, akihez a gyermek elsődlegesen kötődne, így folyamatos traumákat él át. Ez a veszteség kötődési zavart idéz elő a gyermekben, akinél sok esetben kialakul az úgynevezett empátiás vakság, azaz nem képes empátiát érezni sem az állatok, sem pedig az emberek felé. Az empátia hiánya, valamint a családi konfliktusok együttese hozzájárulhat ahhoz, hogy a bántalmazott gyermek később maga is bántalmazóvá váljon. Ahogy Árpád is említette, a modelltanulás esetén a gyermek azonosul az agresszorral.

Mit lehet tenni?

– Érdemes megvizsgálni, hogy a gyermeknek mennyire sikerül elsajátítani a szabályrendszert. Olyan belső erkölcsi és morális gátakra gondolok, amelyekre már kiskorban fény derül, amikor nem megfelelően reagál a társas kapcsolatokra. Ezek a normák elsajátíthatók és az empátia is tanulható, erősíthető, viszont kiemelt szerepet játszanak ebben a szülők, a pedagógusok és védőnők is. Lehetséges, hogy úgy veszik észre a bajt, hogy sérülés van a gyermeken, így a területileg illetékes gyermekjóléti szolgálat elküldi őt egy pszichológushoz. Kulcskérdés, hogy időben forduljunk szakemberhez.

Az állatnak is fáj

„Ha megtanítjuk a gyereknek, hogy melyik jelzés mit jelent, akkor a gyerek és az állat közötti kommunikáció megerősödhet, amely serkenti az empátia érzését.”

– Nagyon fontos az empátiakészség fejlesztése, hogy a gyermek tudja: az állatnak is ugyanúgy fáj, ha megcsípik, megütik, megdobják kővel. Lehet szomorú és boldog is, amit másképp mutat ki, mint egy ember. Viszont ha megtanítjuk neki, hogy melyik jelzés mit jelent, akkor a gyerek és az állat közötti kommunikáció megerősödhet, amely szintén serkenti az empátia érzését. Az egészséges működési mechanizmus, amikor egy gyermek aranyosan reagál egy kisállatra. Próbálja simogatni, de nem durván, hanem kedvesen. Fontos, hogy ha járókelőként tanúi leszünk egy gyermekek által elkövetett állatbántalmazásnak, ne menjünk el mellettük, hanem lépjünk közbe. Magyarázzuk el nekik, hogy miért helytelen, amit csinálnak.

Előzzük meg a bajt

Nóra egy személyes történettel is rávilágít arra, milyen fontos, hogy éberek legyünk.

– Ismertem egy családot, akik vásároltak egy leonbergi kutyust, amiről tudni érdemes, hogy egy végtelenül szerény, barátságos és családcentrikus eb. Viszont a fejlődése során kiderült, hogy bár a külseje alapján valóban leonbergi fajtájúnak tűnik, mégis más viselkedésjegyeket hordoz. Már fiatalon elkezdett harcosan játszani és nagyon agresszíven ugatott a kerítésnél. Szerencsére a szülők szemfülesek voltak és még időben állattenyésztőhöz fordultak, aki megállapította, hogy a kutya keverék és a másik fajtája a kaukázusi juhászkutya. Ez a fajta egy igazi őrző-védő, makacs jellemmel és némi agresszivitással. A család gyermekét sosem bántaná, de annak pajtijára már veszélyt jelent, ha a védelmező ösztön felébred benne, akár egy, a gyerekek közötti hevesebb játék közben. Így, hogy már az első jelek észrevétele után léptek a szülők, sikerült megelőzni a bajt. Ettől függetlenül nagyon is érdemes menhelyről befogadni állatot, hiszen többségük tele van szeretettel, odaadással és végtelen hálával. Ám arra is fontos odafigyelni, hogy ezeknek az állatoknak múltjuk van. A gondozók viszont alapos megfigyelés után tudnak ajánlani olyan jövevényt, aki az adott családhoz a leginkább passzol, így téve teljessé egymás életét.

(fotó: Shutterstock, privát)

kisgyermekgyermekneveléspszichológiaállatállatterápiabántalmazás