A múlt század első éveiben járunk, és éppen kisbabát várunk. A sok munka közepette nemrég vettük csak észre, pedig már gömbölyödik a hasunk. De nincs választás, továbbra is menni kell a mezőre, etetni az állatokat, fejni a teheneket. Néha fáj itt és ott, de az orvos messze van, a szülés meg ki tudja, mikor lesz. Majd eljön az idő, biztos akad valaki, aki segít levezetni. Aztán, ha az Isten megsegít, meglesz egészségben a kisbaba is, és ha szerencsénk van, fölnő a többivel együtt. De ha búcsúzni kell, azt is elfogadjuk.

Kincs az egészséges kisgyermek

A múlt század elején még nem létezett szervezett egészségügyi ellátás. Az emberek nagy része egyszerű körülmények között élt, a terhességek legtöbbször orvosi felügyelet nélkül zajlottak, a szülések házaknál, ismerős bábák jelenlétében folytak le. Óriási volt a csecsemő- és kisgyermek-halandóság – minden negyedik baba valamilyen okból meghalt! –, de a szülő anyák sem voltak túl nagy biztonságban.

Ilyen körülmények között döntöttek arról, hogy Magyarországnak szüksége van egy olyan védőnői, anya- és gyermekvédelmi hálózatra, amely a meglévő társadalmi, gazdasági és demográfiai helyzetre válaszol. Ebből lett 1915-ben a Stefánia Szövetség. A szervezetnek megalakulásakor két fő célkitűzése volt: a csecsemőhalandóság csökkentése és a nemzet számbeli erősbítése. Védeni akarták a szegény sorban született csecsemőket, az egyszerű körülmények között szülő anyákat, emelni akarták az édesanyák tudatosságát a csecsemőnevelésben, és egyáltalán: ráébreszteni a társadalmat, hogy minden egyes születendő gyermekre szüksége van a nemzetnek.

Máshogy, mint máshol

A századelőn a hozzánk hasonló gondokkal küszködő országokban az anya- és a gyermekvédelem elsősorban a szociálisan rászoruló, vagy problémával küszködő anyákat karolta fel, nekik kínálták fel a lehetőséget, hogy felkereshessenek bizonyos segítő, tanácsot adó intézményeket. A Stefánia Szövetség elhivatott szakemberei viszont úgy gondolták, ezzel nem oldódnak meg a problémák, hiszen éppen az érintett anyák nem elég tudatosak ahhoz, hogy maguk forduljanak valahova segítségért.

Tauffer Vilmos így fogalmazta meg az anya- és csecsemővédelem tervezett módszerét: „Minekünk be kell hatolni a nép közé, hajlékában kell felkeresni őt, be kell férkőznünk bizalmába, le kell küzdenünk előítéletét az új iránt, és ki kell ragadnunk a rossz szokások és babonák karmaiból, ha arra várunk, hogy ő jöjjön hozzánk tanács- és segélyért: ügyünk veszve van... Ehhez a munkához a társadalom saját gyermeke szükséges, aki többé-kevésbé bizalmasa a szülő-anyának és a családnak.”

De vajon hogyan épülhet fel a „semmiből” egy ilyen nagy felelősségű rendszer? Mi lehet erre a legjobb út? Az elhivatott szakemberek kitalálták, hogy a hálózat gerincét egy hivatásos, és megfelelően kiképzett védőnői szervezet kell, hogy jelentse. Az orvosi karon végzett orvosokhoz és a tanult bábákhoz hasonlóan az anya- és csecsemővédelemnek is elméletileg és gyakorlatilag képzett, hivatásos testületen kell alapulnia.

”A védőnő körzetében lehetőleg már a terhesség alatt és a szülés közeledtével puhatolódzék az érdekelteknél, vajon lehet-e segítségére higiénés szempontokból, szociális támogatásával, vagy anyagi szükség esetén... Az anyát otthonában felkeresni és bizalmát megnyerni, nevelve vezetni csecsemője szoptatása és egészségben való felnevelése érdekében szükséges.”

Bővül a szervezet

– Az Európában egyedülálló komplex családvédelmi szolgáltatást biztosító Magyar Védőnői Szolgálat méltán került be 2015-ben a Hungarikumok Gyűjteményébe. Küldetésük az elmúlt több mint száz évben sem változott, mindvégig a családok egészségének és boldogságának szolgálatában állva végezték hivatásukat teljes szívvel – köszönte meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményben a védőnők áldozatos munkáját, amellyel nap mint nap a magyar családok egészségéért fáradoznak.

A húszas évek közepétől a kisgyermek-halálozás csökkentése érdekében a gondozási korhatárt kibővítették hároméves korról hatéves korra. „Nem a betegség gyógyítása a cél, hanem a tanítás, oktatás mellett elsősorban minden olyan körülmény elhárítása, mely a jövő generáció fejlődését és életképességét károsan befolyásolhatja.”

Az orvoslás helyett egyre inkább a megelőzés vált prioritássá, és létrejött az általános egészségvédelmi rendszer, a Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálat. Előtérbe került a falusi lakosság elhanyagolt egészségi állapotának javítása és a fertőző betegségek elleni küzdelem.

Jól látszott, hogy a kisközségekben és a nagyvárosokban nem lehet ugyanolyan típusú intézményeket működtetni, ezért az egészségvédelmi munka új rendszerét kellet kialakítani: az általános családvédelmet. És ez már bizony egészen közel áll a mai rendszerhez!

Együtt izgulni a félkilós kisbabáért

A védőnő napjainkban a gyermekes családok egyik állandó kísérője. Az elsők között van, akivel azt a bizonyos kétcsíkos örömünket megoszthatjuk, és ő az, aki a negyvenhetes babavárási kalandunkban elkísér minket. A kutatások szerint igen szoros a kapcsolat a várandósgondozás korai megkezdése, és a megfelelő súllyal született, egészséges babák között. Hogy miért? Azért, mert a védőnő a várandósgondozás során a mi egészségi állapotunkat, közérzetünket, és a baba egészségi állapotát is nyomon követi, a komplikációkat lehetőség szerint kiszűri, és felkészít a szülésre, valamint a szülői szerepre. Röviden: egyengeti a baba és a mama útját. De hazaérkezés után a gyermekorvos mellett szintén a védőnő az első, aki meglátogatja az újdonsült családot.

Örömteli találkozások

Toposné Zólyomi Ildikó 1986 nyara óta dolgozik védőnőként. Évente gyakran ötven újszülött kisbabát is gondoz, ennyi boldog családot lát, amikor a kórházból való hazaérkezéskor ellátogat az első találkozásra.

– Azt szokták mondani, abból lesz védőnő, aki szereti a gyermekeket – mondja Ildikó. – Én inkább úgy fogalmaznék, azt szeretem a munkámban, hogy segíteni tudok a szülőknek az újszülött fogadásában és a kisgyermekek ellátásában. Mi védőnők a legtöbb esetben boldog pillanatokban vagyunk együtt az anyákkal, de léteznek nehéz helyzetek is. Most éppen egy másfél éve, huszonnegyedik hétre született, ötszáz grammos babáért izgulunk, de úgy tűnik, egészségesen fejlődik – Ildikó mosolyogva meséli, hogy több olyan kismamája van már, akik még nála születtek annak idején: ez egészen különleges kapcsolatot jelent számára.

Találkozni a „Védőnénivel”

A jó védőnő kincs a családnak: mennyi mindenben kérhetjük a tanácsát! Szoptatás, testi-lelki fejlődés, hozzátáplálás, ott vannak a kötelező oltások is… És a gyermek egyre csak nő, és a védőnő még mindig jelen van az életünkben: az életkorhoz kötött szűrővizsgálatok alkalmával mindenképpen találkozunk, de figyelemmel kíséri a családok életét is. Szükség esetén – gyakran van ilyen! - gyakorlati tanácsokat ad. A gyermekek rendszeresen találkoznak a „Védőnénivel” az óvodában, az iskolában, a kötelező védőoltásokon, egészen addig, amíg elérik a tizennyolcadik életévüket, és felnőtt korba lépnek… Érdemes hát értékelnünk az Európában csaknem egyedülálló védőnői hálózatunkat!

Hungarikum lett a Magyar Védőnői Szolgálat

A több mint százéves múltra visszatekintő védőnői hivatás gyakorlói olyan átfogó, preventív családvédelmi szolgáltatást biztosítanak hazánkban, amely egyedülálló Európában! Sehol máshol nincs ilyen összehangolt egészségügyi ellátása az édesanyának és a gyermeknek, mint nálunk. A Magyar Védőnői Szolgálat 2013-ban elnyerte a Magyar Örökség Díjat, 2015-ben pedig a Hungarikum-díjat is.

A védőnőt szinte mindenki ismeri, hiszen kapcsolatot tart az egészségügyi, a gyermekjóléti és a szociális ellátórendszer embereivel is. Szűrővizsgálatokat szervez, védőoltásokat készít elő, egészségnevelő és más egészségvédő közösségi programokat biztosít a gondozottak számára. De a kiindulópont persze az a szoros és legtöbbször személyes kapcsolat, amit a védőnő a gondozottaival tart. Vigyázzunk a védőnőkre!