„Azért jöttem, hogy átéljem mindazt, amiről írtam” – interjú az Anna-bál szépével

Szakdolgozatot írtál az Anna-bálokról, most pedig kezedben a bálkirálynőt illető aranyalma. Hogy esett meg ez a mesébe illő történet?

– Az ELTE néprajz szakán végeztem, de már gimnázium óta annyira szeretem a történelmet, hogy felvettem mellé azt is. A reformkori hagyományok és Balatonfüred annyira elvarázsolt, hogy úgy döntöttem, beleásom magam a bál történetébe. Ugyan az Anna-bál története nem klasszikus néprajzos téma, de szépen ötvözi a történelem-néprajz keresztmetszetet. Ráadásul odahaza, Kisvárdán, szabolcsi nagyszüleim, dédmamám is sokat meséltek a patinás Anna-bálról, bár maguk nem vettek részt rajta sosem. A szakdolgozatomban reformkori bálok történetét elemeztem a korabeli sajtó tükrében, de legfőbb kutatási területem az 1954-1975 közötti időszak volt, mikor Zákonyi Ferenc felélesztette a polgári tradíciót. 1954-ben ő volt az, aki életet lehelt a XIX. századi hagyományba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a turisztikai életet fellendítse; nagyrészt neki köszönhetjük, hogy ma is él és virágzik ez a szép hagyomány.

Az 1977-es Anna-bál szépe, Horváth Éva volt az egyik adatközlőm, ő biztatott arra, hogy a művelődéstörténet kutatása mellett egyszer jöjjek el magam is, és éljem át személyesen a hangulatát. Mesélt nekem báli etikettről, szokásokról, amelynek nemcsak kutatóként, de bálozóként is hasznát vettem.

Itt volt ő is a bálon?

– Amikor meghallotta, hogy engem választott a zsűri a bál szépének, idejött, és hozta magával az ő aranyalmáját is – igazán szép és megható volt vele közösségben átélni a győzelem örömét!

A hagyomány mennyire fontos az életedben?

– Nagyon fontos, Anna-báli győztesként is „szem lettem a láncban”, egy kitaposott, régi úton viszem tovább a szokásokat, ami igazán megható! Természetesen a családban is vannak tradíciók, amelyek kijelölik az életünk folyását, mint például az, hogy szenteste mindig együtt, mindig otthon ünneplünk, de az Anna-bál bűvkörébe kerülve elhatároztam, hogy magam is alapítok egy hagyományt: a családom ifjú hölgyeinek szeretném életükben legalább egyszer megmutatni ezt a varázslatos eseményt. Van egy három és fél éves tündéri unokahúgom, egy angyalszőke, kedves kislány, aki tegnap már Réka hercegnőnek szólított – őt mindenképp szeretném elhozni ide, amikor 16 éves lesz! ...

A teljes interjú a Képmás magazinban olvasható