Általában nem sok pihenést engedélyeznek maguknak, de az interjú idejére sikerült mindenkit egy helyre „terelni” és viszonylag nyugodt körülmények között beszélgetni – kivételesen csak a Késely család kutyája, Hubi volt mozgásban. Ha a sport iránti elkötelezettségből és alázatból példát lehet mutatni, akkor mindez csodálatosan szemléltethető a büszke édesapával, Barnabással és a lányokkal: az édesanyával, Hajnalkával és a két fiatal, erőtől duzzadó sugárzó tehetséggel, Ajnával és Arinával.

– Talán meglepő, de igazából mindig két fiúban gondolkodtunk, az egész családban mindenhol fiúk születtek – meséli Hajnalka, aki férjével már a neveket is kiválasztotta annak idején. – Áron és Ádám lett volna a két fiunk neve, de végül öt évnyi korkülönbséggel lányaink születtek, így lett Ajna Evelin és Arina Nikoletta. Természetesen egyáltalán nem bánjuk, hogy a családban egyedül nálunk vannak lányok – teszi hozzá mosolyogva.



Ahol a gyerekek szenvedélye ragadt a szülőkre

Barnabás tehát kivételes helyzetben van, három hölggyel éli mindennapjait. Sportszervezőként dolgozik, mellette van egy vendéglátó vállalkozása, legtöbb idejét mégis a mozgásnak szenteli. Miután Ajna tehetségesnek mutatkozott úszásban, ő maga is edzőnek állt, jelenleg is foglalkozik felnőttekkel, hogy szakmailag is „képben legyen”. Korábban focizott, tornázott, súlyt emelt, sőt, még néptáncolt is, a család sportőrülete mégis Ajna pályafutásával kezdődött.

– Gyerekkorukban mindkét lányt beírattuk táncolni és úszóedzésekre is, de mindössze az volt a célunk, hogy megtanulják az alapokat, illetve komfortosan érezzék magukat a vízben – tekint vissza az első lépésekre a családfő. – Aztán Ajnáról szépen lassan kiderült, hogy milyen jó a vízfekvése, Arina pedig egészen határozottan a tánc mellett tette le a voksát. Ezzel kezdődött a mai napig tartó sportőrület. Kicsiként még le kellett kötni az energiájukat, aztán olyannyira kinőtte magát a projekt, hogy ránk, szülőkre is átragadt ez a szenvedély és a teljes életünket a lányok és a sport köré kezdtük szervezni. Mindig úgy logisztikáztuk az életünket, hogy Hajni munkahelye is közel legyen az uszodához, a kezdetektől igyekeztünk mindenben támogatni a lányokat!

Az élsport nemcsak a versenyzőktől, de a szülőktől is extra áldozatokat követel, hiszen minden szabadidejüket felemésztik az edzések és a versenyek.



– Évekig Ajna versenyei környékére szerveztük a nyaralásainkat – emlékeznek a szülők. – Egész nap strandoltunk, bandáztunk a többi családdal, aztán mentünk szurkolni a lelátóra. Kezdetben hangsúlyosabb volt a közösség, de most, hogy Ajna már komolyabb versenyeken indul, külföldre nem lenne értelme családilag követni, így a tévé előtt gyűlik össze a család. Ilyenkor átjön Mama és a szomszédok is hallják, hogy buli van Késelyéknél. Volt itt már nagy boldogság és örömkönnyzápor, csináltunk szurkolói zászlót, a világbajnokságra pedig Arina készített a nővérének egy meglepetéskisfilmet, amiben a családtagok, barátok, rajongók üzentek Ajnának.

“Oda se bírok nézni”

– Sokszor oda se tudok nézni a futam alatt, inkább pakolászom a konyhában – avat be egy édesanya lelkivilágának nehézségeibe Hajnalka. – Nagyon hosszúnak tűnik az a pár perc, óriási izgalom és stressz, amíg Ajna a medencében van, de egyben elképesztő inspiráció is. A lányok miatt kezdtem el komolyabban sportolni, így együtt tűzhetünk ki célokat és erősíthetjük egymást. Közösen szoktunk futni, biciklizni, de elsősorban kirándulni. Hétvégére sokszor olyan fáradtak vagyunk, hogy azt szoktam mondani, hogy bele fogunk dögleni a sportba! Barna ilyenkor szokta kitalálni, hogy menjünk el a hegyekbe egy komolyabb túrára, jó lenne megmozgatni a családot…!

Mélypont után éremesély

A tavalyi évvel együtt járó bezártság összehozta a családot, Ajna sportolói karrierje azonban mélypontra került az olimpia elhalasztása miatt.

– A tavalyi évem eleje szuperül sikerült, nagyon jó formában éreztem magam, mindent feltettem az olimpiára, még az iskola és a barátok is háttérbe szorultak emiatt – emlékszik vissza a megpróbáltatásokra Ajna. – Fókuszált voltam és egy világ dőlt össze bennem, amikor bejelentették, hogy elhalasztják az olimpiát. Befordultam, nehezen dolgoztam fel, hogy kárba veszett a sok munka, alig jöttem ki a szobámból. A család szerencsére végig ott állt mögöttem és felsegítettek erről a lelki mélypontról. A karantén a család szempontjából igazán jó volt, az elmúlt kilenc évben összesen nem töltöttünk ennyi időt együtt.

Az idejükbe váratlanul belefért rengeteg családi program, közös filmezés és játék. Ajna közben élt a hirtelen ölébe pottyant lehetőséggel és lelkiismeretesen elkezdett készülni az érettségire, hogy legalább arról ne maradjon le. Igyekezett menteni a menthetőt, mellette pedig otthoni kondiedzésekkel és futással tartotta magát formában. Mostanra maga mögött hagyta a tavalyi hullámvölgyet, újra ereje teljében van és elszántan, éremesélyesként készül a tokiói olimpiára, ahol 400, 800 és 1500 méteren is rajthoz áll a gyorsúszószámok közül.

– Rióban én voltam a teljes küldöttség legfiatalabb tagja, 14 évesen csak kapkodtam a fejem, mennyi élmény várt bennünket az olimpián – mosolyog Ajna, aki július elején a szintén ifjúsági olimpiai aranyérmes Péni Istvánnal mondta el az esküt olimpikonjaink ünnepélyes fogadalomtételén. – Azóta sokkal tudatosabb lettem, még fontosabbá vált a regenerálódás, az étkezés, a pihenés és a fókuszáltság. Van időszak, amikor ez nehezebb, hiszen a 15 éves húgom a tánc miatt folyton pörög, és néha én is elcsábulnék, de tisztában vagyok vele, hogy a sportolói bioritmusom szempontjából mi most a legfontosabb. Talán éppen ezért néha már az edzőtáborban érzem magam igazán komfortosan. Ott be vannak osztva az edzések, az étkezések, a pihenőidő és tisztában vagyok vele, mennyire szükséges most ez a rendezettség az életemben.

“Erőt adunk egymásnak”

– Korábban én is úsztam, állítólag jó mellúszó lettem volna, de úgy érzem, jobb így, hogy különböző sportágakat űzünk és a tánc mellett döntöttem – jelenti ki határozottan Arina. – Apával azért még át szoktuk úszni a Balatont, de a karrieremet a táncparketten képzelem el. Profi táncos szeretnék lenni. A jogi pálya is szóba került, de végül a Madách Művészeti Iskola mellett döntöttem.

– Néhány éve még borzalmas volt a kapcsolatunk, állandóan gyepáltuk egymást, de ahogy egyre nagyobbak vagyunk, úgy leszünk egyre jobb barátnők – nevet Ajna. – Sokasodnak a közös pontok az életünkben. Régebben soknak számított az öt év korkülönbség, de most már semmi jelentősége. Ráadásul mindketten imádjuk, hogy ilyen örökmozgó családban élünk. Mindenkinek más a sportja, de motiváljuk egymást, és erőt adunk a többieknek.

– Természetes, hogy igazodunk a lányokhoz, támogatjuk őket – értenek egyet a szülők. – Boldogok vagyunk, mert sok olyan családot ismerünk, ahol a gyerekek csak keresik az útjukat és nem találják a számításukat. Nálunk nagy könnyebbség, hogy teljesen egyértelmű volt a lányok választása. Külön öröm, hogy nemcsak boldogok, de sikeresek is a saját pályájukon. És ez szerencsére fordítva is igaz.

További érdekes interjúk:

sportinterjúcsalád mint pozitív értéktestvércsalád