Egyáltalán, hány éves korig normális, és mettől nem az, ha a gyerekünk, gyerekeink velünk alszanak? És nekünk szülőknek meddig kell, vagy meddig érdemes elviselni, hogy nem ketten, hanem akár többen is osztozunk a franciaágyon?

Kezdetben külön, aztán...

Igazából akkor lettem apa, édesapa, amikor nem tudom, minek köszönhetően, de teljesen megváltozott az alvásigényem. Ezt abból is éreztem, hogy bár hiába értem haza későn, amikor az éjjeli ébresztőóra átketyegett a szomszéd szobából, én akár fél óra alvás után is úgy pattantam ki az ágyból, mintha az kivetett volna magából Ez még akkor is megtörtént, ha esetleg munkából hazafelé beugrottam a közelibe, ahol a barátok ültek, és amely alkalmak után az egyébként 4 órás alvási szükségletem akár 8 órára is változott. Nos, itt lettem apa! Az első moccanásra, sírásra már a rácsos ágy mellett voltam és ringattam, ha kellett reggelig, úgy, hogy közben sem az álom, sem a másnapi teendők nem bántottak. És mégis… frissen keltem, cselekedtem. Aztán természetesen kialakult, hogy jobb este együtt: mesét olvasni, szuszogni és elaludni. Amiben majd’ mindig én nyertem. Mármint a „ki alszik el elsőként” versenyben…

És kialakult, hogy ez jó így, az ágyon előbb hárman, később már négyen szuszogtunk és valamikor éjfél körül csoszogtunk ki átbeszélni az aznapot és a holnapot feleségemmel. Így kezdődött…

Gyerekágy a szülői hálóban

… és már gyerekágy van a szobában. Miközben a második is kezdi – jegyzem meg, egyre jogosabban –, kikövetelni a helyét a szülői burokban. Igaz, nincs több hely, de mégis, mi a jó döntés?Engedni vagy elővenni azt a szigort, mindkettőt a gyerekszobában altatni, aztán ha kell, majd a szülő költözik alternatív alvóhelyére: a szőnyegre, az ágy mellé, egy takaróval? Utóbbi persze egyrészt védi a szülői kapcsolatot, másrészt segíti gyermekeink leválását is. Mégsem tudom mi a jó. De azt igen, hogy egyre inkább szeretek frissen ébredni, és már nem kell a hazaúton tett kanyar sem a 6-8 órás alvás megágyazásához.