A fenti szereposztás szerint ugyebár a nő tényleg a tetőtől talpig élet, akiből az élet fakad, akinek a gyermek a létét köszönheti, és akinek nincs más dolga e világon, minthogy a családot egyben tartsa. Aki „csak az aprózó észnek idegen”, és „legfőbb, királynői díszruhája a meztelenség” – vagy, ahogy társadalmilag bevésődött: aki mos, főz, takarít, pelenkáz, nevel, mosogat és vasal, MIKÖZBEN mindig illatos, fitt, szexi és trendi is.

Vagy ez ma már a trendi férfi leirata?

Bocsánat, hogy ezt írom, de őrjöngök. Kikelek magamból, amikor hosszan kell hallgatnom, hogy bezzeg mi nők, mi mindent elbírunk, mennyi teher nyugszik a vállunkon, miközben ti, férfiak, csak a munkával törődtök, és otthon már alig vagytok hasznosak. Nos, kedves olvasó, nem tudom, te hogy vagy vele, de ezt én úgy, ahogy van, szamárságnak, társadalmi sztereotípiának érzem. A ma anyukája és a ma apukája éppen helyet cserél a családi asztalnál, ahol eleddig az ajtóval szemben ült a férfi, a családfő, teljes nyugalomban, elvárva, hogy őt mindenki kiszolgálja, és ha megszólalt, hosszan kellett hallgatni bölcsnek vélt mondatait. Mert a nő tényleg sürgött-forgott, egyben tartott, és amely teher az otthonból eredt, azt többnyire levette a családfő válláról.

Nos: én nem ülök a családfő helyén…

…nem. Mert oly korban élünk, amikorra már a nők kikövetelték a háztartási munkamegosztást, akarom mondani, megszervezték a családi munkaleosztást, melyben minden szorgos kézre szükség van, tehermentesítve ezzel is őket. Előfordul, hogy én nem is eszem semmit, csak a család nyugodtan étkezzen – minek akkor nekem szék!? Sőt! Reggeli és ebéd, vacsora és vendégek után is elsőként nyúlok a porszívóhoz, vagy éppen ragadok rongyot (felmosót is!), csak hogy rend legyen. Mindezt úgy, hogy loholtam haza a munkából két bevásárlószatyorral a kezemben, hónom alatt a laptop, vállamon a squash táska, zsebeimben fontos szerződések, olykor egy könyv és betoppanok a második, harmadik, kitudjahányadik, DE „főmunkahelyemre” – haza. Ahol rögtön háziférfivá válok, és a takarításon túl teszem és veszem ki az edényeket, tányérokat a mosogatóból, míg a gyerekek fürdenek, mosom el az éppen friss mosatlanokat, miközben már a vasalóállványon melegszik a masina, hiszen az újabb 10 db ing is rám vár.

Háziférfivá válok, és a takarításon túl teszem és veszem ki az edényeket a mosogatóból, miközben már a vasalóállványon melegszik a masina...

ÉS közben is jönnek az e-mailek, amelyekre a családi fenntarthatóság miatt még aznap kéne válaszolni. Telefonok, persze munkaügyben, és már előttem a logisztikai térkép, a családi napló, hogy holnap mikorra és hova vigyem a gyerekeket, vagy épp intézzem az ügyeiket… Na ugye, hogy nem kell már a mai kor férfiemberének fő hely az asztal mellett? Csak egy nyitott laptop, amelyen az „új” családfő intézi ügyes-bajos, nagyon összetett napjait… messengeren ismerve csak a fél világot… Akkor most mégsem jó, ha háziasszonnyá válunk, mi, férfiak? Vagy…? Sanyi bácsi, szerinted?