"Informatikus vagyok, segítek, ahogy tudok!"
Szerző:Békési Erika2020. 05. 18.Otthon a család
Simon János informatikus apuka az átlagostól eltérő szempontból közelítette meg az iskolabezárás okozta új helyzetet. Ijedtség, sokkolódás és kapkodás helyett szinte azonnal felismerte a problémát: nincs minden gyereknek számítógépe ahhoz, hogy otthon tanulni tudjon. Tehát segíteni kell.
Amikor kihirdették a karantént, Jani első gondolata az volt, hogy „Hurrá, lefestem a kerti kisházat, és reggeltől estig pecázok!” De máshogy alakultak a dolgok. Jani felesége, Judit első osztályosoknál gyógypedagógiai asszisztens, így az iskolabezárás után szinte azonnal felmerült benne a kérdés: hogyan tud majd minden tanuló számítógéphez jutni? Hiszen az osztályába súlyosan hátrányos helyzetű családok gyerekei is járnak… Jani informatikai vállalkozása révén rendszeresen a padláson áll pár – ügyfelek által kiszanált – számítógép. „Kidobni nem akarták, alkatrésznek talán valamikor jó lesz” – gondolta ezt Jani, amikor eltette a használt gépeket.
azon a bizonyos március közepi szombaton jött is az ötlet: mi lenne, ha megjavítaná, és működésbe hozná a régi gépeket, hogy azokat a rászorulók használni tudják?
Ezek tudatában azon a bizonyos március közepi szombaton jött is az ötlet: mi lenne, ha megjavítaná, és működésbe hozná a régi gépeket, hogy azokat a rászorulók használni tudják? Még azon az estén rendelt 4 SSD meghajtót – ez az az alkatrész, ami által megtáltosodik a gép –, két használt notebookot, és összeszedte az otthon fellelhető összes hasznos eszközt. „Így hat gyereknek lesz gépe a tanuláshoz!” – örvendezett, és azt gondolta, hogy az otthonoktatás idejére, használatra adja a gépeket a családoknak. Aztán pár nap után látta, hogy jobb helye lesz azoknak örökre az új gazdáknál. Mert Jani közösségi oldalán kitett felhívása után hamar kiderült, hogy sok családnak egyáltalán nincs számítógépe.
Innen is, onnan is jöttek adományok
Elindult a felajánlás- és az igényáradat. Az iskolabezárás utáni első két hétben a fiatal apuka szinte alig aludt, mert a munka és a család mellett csak éjszakánként tudott időt szakítani a pluszmunkára. A feladat sokféle volt, a cél egy: a felajánlott adománygépeket valamilyen módon életre kellett kelteni, hogy a rászorulók tanulni tudjanak velük. Közben a kormány bejelentette, hogy könnyít a hiteltörlesztésen, így Jani azt gondolta: „Hurrá, akkor egy havi törlesztőrészletet költsünk újabb alkatrészekre!” Rengeteg felajánlás érkezett ismerősöktől és ismeretlenektől is: jöttek régi és még régebbi notebook-ok, egerek, SSD meghajtók, webkamerák. Volt, aki pénzzel segített, más fuvart ajánlott.
„Ha nem informatikus lennék, akkor a legtöbb régi gépet nem érte volna meg javíttatni, mert az alkatrész és a javítási költség együtt több tízezer forintra rúg. De nekem megvolt az az előnyöm, hogy informatikus vagyok, így a saját munkámon túl „csak” egy SSD meghajtó ára volt a költségem. Persze nem kevés idő egy-egy régi gép újjáélesztése, volt, amelyiket háromból raktam össze két és fél nap alatt” – mondta. Természetesen egy támogató feleség nélkül ez az akció sem sikerülhetett volna. Jani hangsúlyozza, hogy Judit a munkája, a tanulmányai és a háztartás mellett a gyerekekkel való tennivalók egészét magára vállalta az első pár hétben, hogy elkészülhessenek a gépek.
Ha tudunk, miért ne segítsünk?
Jani és Judit a konyhapénzből nagyjából 280 ezer forintot fektetett be a #szamitogepetmindengyereknek ötletbe. Azt mondják, anyagilag ez nekik nem jelentett akkora problémát, mint amekkora örömöt adott a számítógép az adományozott családoknak. A házaspár szerint áldás, hogy mindkettejük munkája megmaradt, és itthonról tudnak dolgozni. „Ha tudunk segíteni, akkor miért ne tegyük? Én nem vagyok orvos vagy ápoló, mi így tudunk segíteni”. Jani azt mondja, többen vannak, akiket az ötlete megtalált, nagy öröm számára, hogy az országban már több helyen is él az ilyen fajta segítség. Ráadásul a két nagylánya is nagyon ráérzett az akció fontosságára. Amikor Jani rendelt egy „full extrás” használt notebookot, és felajánlotta Annának a jóval gyengébb saját gépe helyébe, a kedves lány erre azt mondta, hogy nem fogadja el, mert valaki másnak biztosan sokkal nagyobb szüksége lenne erre a gépre. Ezek után egy hétfős család tizennyolc éves fia örülhetett a nagyszerű notebooknak – életében először lett saját gépe! Az a mosoly, amit Jani attól a fiútól a gépért cserébe kapott, örökre emlékezetes marad.
Egy jó feleség mellett mindent lehet!
Az ágytól az asztalig, a székektől a kanapéig mindenütt nyitott számítógépek telepednek, ragasztódnak – napokon keresztül.
Jani szavaival élve „az első két hét brutál húzós volt”. Nagyon sok kérés érkezett, és a rengeteg igény miatt hatalmas nyomást érzett magán. Mivel a régi dolgozószobát négy éve már a kicsi lány, Rebeka lakja, a szerelés nagy része az étkezőasztalon zajlott. Raktárként és átadó-átvételi helyként egyaránt az autóik szolgáltak, ráadásul a felajánlásként kapott alkatrészek ott egy-egy napig karanténban tudtak pihenni, mielőtt fertőtlenítés után a házba kerültek volna. Nem csoda, hogy voltak napok, amikor Jani úgy érezte, kis híja van csupán annak, hogy Juditnál elszakadjon a láthatatlan cérna. Amikor például a kora reggeli ébredés után a feleség leülne kávézni, de nem tud, mert az ágytól az asztalig, a székektől a kanapéig mindenütt nyitott számítógépek telepednek, ragasztódnak, száradnak, vagy szerelődnek össze – napokon keresztül. De Jani nem győzi hangsúlyozni, hogy mennyire támogató a felesége, mert minden új ötleténél még a maximálisnál is jobban mellette áll, és azt mondja: „Szuper ötlet, csináljuk!”
Horgásztábor kétszáz gyereknek
Az informatikus életében mindig volt valami, ami rajongásig megmozgatta a fantáziáját. Judit szerint, ha Jani csinál valamit, akkor azt nagyon… Így volt ez a rákokkal is évekkel ezelőtt, amikor a lelkes férfi garnélarákot és a kaliforniai vörösrák különböző színváltozatait tenyésztette. A tenyérnyi méretű fehér, narancssárga, kék és vörös példányok voltak a kedvencei, és ha invazivitásuk miatt az EU nem tiltotta volna be a tartásukat, akkor a mai napig tele lenne velük a ház. Akkoriban összesen négyköbméternyi akvárium volt a családi otthonban, különböző méretű üvegdobozokban hemzsegtek a rákok, volt, hogy ezerkétszáz darab egyszerre. Előfordult, hogy Jani Pápua Új-Guineából rendelt egy különleges egyedet! Nem volt egyszerű művelet a heti vízcsere és a rákok etetése sem: naponta egy kiló vörös szúnyoglárvát ettek meg az éhes állatok, és a biospenótot is nagyon szerették... A számítógépek mellett rákoktól zizegett akkor a ház, és többször jöttek ovisok is rákot simogatni.
„Ha Jani csinál valamit, akkor azt nagyon…”
Aztán a rákok lecsengtek, és a középső lány, Eszter jóvoltából új életre kelt a gyerekkori szenvedély, a horgászat. De az sem csak úgy néha-néha módra, mert a szenvedély olyan komolyra fordult, hogy az informatikus apuka három év alatt kétszáz gyereknek tartott horgásztáborokat. Szerencsére a halaknak nem kell tartaniuk Janitól. Bár a sporthorgász a legtöbb alkalommal sikeres a halfogásban, évente csak kétszer – húsvét és karácsony előtt – viszi haza a zsákmányt.
Süssünk inkább mi magunk!
Ha valaki követi Jani közösségi oldalát, akkor az átadott számítógépek mellett szép számmal talál ínycsiklandó péksüteményfotókat is. Mert hát a kenyérsütés is a gyengéi közé tartozik mostanában, illetve mondjuk ezt inkább Judittal közös vállalásnak. Az utóbbi években a család rájött arra, hogy az étel, amit a boltban árulnak, egy sor olyan dolgot tartalmaz, amit ők nem szeretnének megenni, Judit tejallergiája kapcsán ugyanis elkezdték egy kicsit tudatosabban olvasgatni az összetevőket. „Azelőtt bementem a boltba, levettem a szalámit a polcról, és beraktam a kosárba. De az allergia kapcsán megváltozott a helyzet. Megláttam, hogy a fehér kenyér tizenhét összevetőből áll, pedig én azt hittem, hogy csak víz, só, élesztő, cukor és liszt kell hozzá…” – mesélték. Nagy lelkesen elkezdtek hát kenyeret, kiflit, zsömlét és kalácsot sütni. Aztán jött a sajtkészítés házi tejből, és lett joghurt, vajkrém és növényi tej is. Szalámi helyett sonkát és saját házikolbászt esznek – idén már két malacot vágattak –, de van saját csirkehús is, mert Jani évente harmincöt csirkét neveltet egy helyi nénivel. A családfő azt mondja, Judit a kulcsa mindennek, mert sosem fárad el. De ahogy a helyzet mutatja, Jani sem.
A #szamitogepetmindengyereknek ötlet helyben körülbelül százötven embert mozgatott meg, és általa eddig csaknem ötven rászoruló család örülhet egy-egy új életre keltett régi gépnek. Ráadásul azóta a kisházat is sikerült lefesteni, és persze a horgászat sem szorult háttérbe…
Olvasta már a szerző korábbi cikkeit is?