Borosné Jakab Edit, a budapesti Szent István Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára 36 éve tanít az ország egyik legerősebb reál tagozatos középiskolájában. Az elhivatott pedagógus számára a pályája kezdetétől fogva az volt a fontos, hogyan kedveltetheti meg leginkább az olvasás és írás művészetét a gyerekekkel. Mondván, az irodalom a legfőbb személyiségfejlesztő tantárgy, ahol nem a tananyagnak kell a tanítás középpontjában állni, hanem a diáknak...

„A vers az, amit mondani kell”

– Amikor legutóbb a magyar irodalom fakultáción a költészet napjára készültünk, Kányádi Sándornak ezzel a kedvenc szólásával nyitottam meg az órát, majd elmeséltem a gyerekeknek a következő történetet – kezdi a tanárnő. – Kányádi egyszer részt vett egy vidéki író-olvasó találkozón, ahol is egy kisiskolás megkérdezte tőle: „Sándor bácsi, tessék mondani, mi a vers?” Kányádi saját bevallása szerint kellőképpen zavarba jött ettől a lényegre törő kérdéstől, ezért rögvest visszadobta a labdát, és megkérdezte a 8-9 éves fiútól: „Szerinted mi a vers?” Mire a kisfiú rávágta: „A vers az, amit mondani kell”, és ennél találóbban nem is fogalmazhatott volna (mosolyog). Magam is rendkívül fontosnak tartom, hogy legyen idő a versmondásra. Ugyanakkor verset nemcsak mondani kell, hanem hallgatni is: hangoskönyvben, énekelt vers formájában. Gondolok itt például a Sebő, a Kaláka, a Mistral együttes nagyszerű dalaira, tehát számos olyan kiváló megzenésítés létezik, ami alapján a kicsi gyerekek már nagyon korán találkozhatnak a versekkel.

Nem lehet elég korán kezdeni

A tanárnő szerint az édesanyák is sokat tehetnek azért, hogy a gyermekük versszerető, versértő és vershallgató kisemberré váljon.

– Ha a kismama már a várandóssága alatt rendszeresen mondókákat, verseket, meséket mond a magzatnak, az pozitívan hat a pici érzelmi fejlődésre csakúgy, mint a kötődési képességre – mondja Edit. – Emellett a mondókázás/versmondás alkalmat ad arra, hogy figyelemmel kísérjük, miként reagál a baba a különböző hangokra, a ritmusra, az édesanyja hangszínének a változásaira.

– Nagy szerencse, hogy óvodás korban Weöres Sándoron nőnek fel a gyerekek, ami az egyik legjobb „iskola” egyrészt ahhoz, hogy a hallásuk kifinomuljon a versekre, másrészt pedig ahhoz, hogy idővel ők maguk is elkezdjenek akár versírókká válni, mert Weöresnél olyan inspirálóan játékos versötletekkel találkozunk. Azt látom, pont a tanítványaim korosztályánál gyakori, hogy a fiatalok versírásba kezdenek, mert a versírás az önkifejezésnek is az egyik eszköze.

Meghatározó gyerekkori emlékek

Borosné Jakab Edit azt is fontosnak tartja, hogy a kortárs irodalom jelen legyen az életünkben.

– Az elmúlt években Kapolcson a Művészetek Völgyében járva Lackfi János Versműhelyében minden alkalommal összefutottam Ádámmal és a családjával – pillant az egyik tanítványára, a 9. osztályos Kelemen Ádámra, valamint a fiú ikeröccseire, a 13 éves Marcira és Danira. – Meg kell mondanom, zseniálisak voltak a fiúk: már pici korukban lelkesen kiabálták be a jobbnál jobb és nehezebbnél nehezebb szavakat Lackfinak a kreatív íráshoz, amiből aztán neki a színpadon alkotnia kellett egy verset. Az, hogy egy gyerek alkotó részese lehet egy ilyen folyamatnak, mindenképpen elindíthat benne valamit, és azt gondolom, hogy akinek ilyen élményekben van része, az jó eséllyel versszerető emberré válik.

– Gyerekkorunkban anyukánk meg apukánk is énekelt nekünk esténként, és rendszeresen olvastak fel verseket pl. József Attilától, Petőfi Sándortól, de kortárs költőktől is – meséli Kelemen Ádám. – Emellett gyakran jártunk koncertekre, amit szintén nagyon élveztünk. Kisebb korban nyilván a zenén keresztül lehet megszerettetni a verseket a gyerekekkel. Gondoljunk bele, hány generáció nőtt fel a Kaláka együttes és Halász Judit dalain. Én például a mai napig emlékszem Tamkó Sirató Károly Nandu című versére a Kaláka együttes előadásában, mert nagyon tetszett a megzenésített változat.

„Bizonyos helyzetekben bevillan egy-egy verssor”

Ádám osztálytársa, Szarvas Jácint ugyancsak jó szívvel idézi fel a mesékkel, versekkel kapcsolatos gyerekkori élményeit.

– Édesanyám sokat olvasott nekem gyerekkoromban, amit különösen szerettem. Édesapám pedig népzenész volt hobbi szinten és kissrác koromban sokat jártam vele fellépni a környező kis településekre. Apa citerázott, én pedig népviseletbe öltözve énekeltem vele. Úgyhogy a zene és a történetmesélés már gyerekkoromban nagy szerepet játszott az életemben. Tulajdonképpen a versek szeretete ennek a kettőnek az összekapcsolódásából alakult ki, hiszen a versnek egyszerre van egy dallama, egy lüktetése, egy ritmusa, és mellette ott van a szöveges része is, ebben hasonlít a meséhez.

– Régebben a verstanulás komoly erőfeszítésembe került, és sokszor nem is értettem, hogy igazából miért kell nekem ezt vagy azt a költeményt kívülről fújnom. Most már másképp állok ehhez a kérdéshez. Ha egyikkel-másikkal nehezebben is birkózom meg, utólag mindig beigazolódik számomra az, amit a tanárnő is mindig mond, miszerint akkor fogom igazán a magaménak érezni a verset, ha megtanulom. Az is előfordul, hogy bizonyos helyzetekben vagy körülmények között bevillan egy-egy kedves verssor vagy szakasz: például a falun élő nagyszüleimnél nemegyszer eszembe jut Arany János Családi kör című költeménye, az ottani idilli esti kép, amitől még jobban szeretem azt a verset.

Egyre népszerűbb az instaköltészet

– Az én korosztályom nem igazán olvas klasszikus verseket, és nekem sincs mindig időm és/vagy kedvem leülni és elmélyülni egy kötetben – magyarázza Jácint. – Ezért is örülök, hogy egyre népszerűbb műfaj az ún. instaköltészet: az instavers rövidebb formában megírt költemény, a sorai nem feltétlenül rímelnek, és sokszor viszonylag csapongó gondolatok füzére. Ma már sok kortárs költő van, aki ebben a formában nyilvánul meg. Ezeknek a verseknek nagy előnye, hogy utazás közben, a villamoson el tudom elolvasni őket, mert rövidek, ugyanakkor tartalmaznak mély gondolatokat. Több instaköltőt is követek, de a legjobban Rónoki Bertalan és Kemény Gabriella verseit kedvelem. Emellett szeretem a slam poetry (előadó költészeti verseny – a szerk.) műfaját, különösen Kemény Zsófi előadásait. Úgy gondolom, hogy ha „rávezetésképpen” megismertetjük a kortársaimmal az előbb felsorolt „mai” műfajokat, akkor az egy jó irány lehet arra, hogy később elkezdjék olvasni a klasszikus költők műveit is. Én előbb ismertem a klasszikusokat, mint az instaköltőket, de ez így most teljesen jó, mert össze tudom hasonlítani egymással a kettőt, látom a különbségeket, és meg tudom fogalmazni, mi tetszik jobban az egyikben és mi a másikban.

Dalszövegek és versparódiák

A mai kor „slágereinél” maradva Ádám is előáll egy-két javaslattal a költészet népszerűsítésének lehetőségeit illetően.

– Szerintem a versparódiákkal, a nagy klasszikusok műveinek a feldolgozásaival, pl. Varró Dani és Lackfi János költeményeivel sokkal közelebb lehet hozni a gyerekeket a klasszikusokhoz – vélekedik. – Mert nevetni mindenki szeret, és ha meghallgatunk, illetve elolvasunk egy vicces mondatot, idézetet, verset, azzal az eredetit sem érezzük már olyan tőlünk távol állónak. És ha már az előbb a zenéről esett szó, érdemes megemlítenünk a dalszövegeket is. A mi korosztályunk, főleg a 15-16 éves fiúk, akik közül kis túlzással mindenki gitáros-énekes szeretne lenni egy rockbandában, szívesebben ír szöveget egy dalhoz, mint egy „sima” verset. És simán születhetnek olyan minőségű dalszövegek, amelyek önálló versként is megállják a helyüket. Vagyis a dalszövegírás is lehet az önkifejezés egyik formája, hiszen egy dalban ugyanúgy kifejezhetjük az érzelmeinket és beszélhetünk a saját problémáinkról, mint egy versben.

„A versek segítenek abban, hogy jobban megismerjem önmagamat”

A 11. osztályos Sás Mirjam a gimnázium diákszínjátszó körének oszlopos tagjaként imádja az irodalmat és a verseket. Mégsem készül színésznek, mert, mint mondja, a pedagógia, a pszichológia és a művészetterápia még a színháznál is jobban érdekli.

– Gyerekkoromban nagyon sok hangoskönyvet hallgattam és emellett a szüleim rengeteget olvastak nekem, ami részben egy kényszerhelyzetből is adódott, mert annak idején sokat betegeskedtem – meséli. – Ma is előttem van az a kép, ahogy ülök a szobám közepén és a testvéremmel történeteket mesélünk egymásnak. Imádtam! A történetmesélés és -hallgatás azóta is nagyon fontos számomra, és azt gondolom, hogy ez az egészséges önismeretnek, meg igazából az egészséges emberi létezésnek a része kellene, hogy legyen. Talán azért kapnak meghatározó szerepet az életemben a versek, mert segítenek abban, hogy jobban megismerjem önmagamat. Folyamatosan azokat a költeményeket keresem, amelyekben leginkább megtalálom magamat.

Amikor a kedvenc költőiről kérdezem, Mirjam kapásból válaszol.

– Jelenleg Szabó T. Anna, a szenvedélyessége miatt, de ha a legkedvesebbekről esik szó: ami engem teljesen lenyűgözött, az Weöres Sándornak a Psyché-je. Hatalmas sokként hatott rám, pozitív értelemben, amikor a gyerekversei után ezzel a kötetével találkoztam.

– Maximálisan hiszek abban, amit a tanárnő is említett már, hogy a versírás és -olvasás rengeteget segíthet a fiataloknak abban, hogy minél pontosabban ki tudják fejezni magukat, meg tudják fogalmazni a gondolataikat, az érzéseiket, és hogy könnyebben megtalálják a helyüket a világban – teszi hozzá Mirjam, aki szerint a versek nem csak a fiataloknak adhatnak kapaszkodót.

– Sokszor tapasztalom azt, hogy az emberek egyszerűen nem tudják megfogalmazni, kifejezni azt, ami bennük van, nem tudják megnevezni az érzéseiket, nemegyszer vissza kell kérdeznem, hogy pontosan mire gondolnak. Ebben is segítenek a versek, hiszen egy-egy szónak annyi szinonímája, árnyalata van! Ez az egyik legcsodálatosabb a magyar nyelvben, a sokszínűsége, a gazdagsága.

„Az irodalom róluk szól”

– A kedvenc élményeim közé tartoznak azok az alkalmak, amikor egész órán csak verset hallgatunk a diákokkal – mondja Edit. – Amikor a 7. órában, egy tornaórát követően látom a gyerekeken, hogy hulla fáradtak, és mindenki a padon fekszik, akkor nem nagyon van értelme mást csinálni, minthogy verseket olvasunk. A végén pedig mindig nagy örömmel hallom vissza a gyerekektől, hogy milyen nagyszerűen telt az óra, mert a versek hallgatása közben becsukták a szemüket, tehát közben „ment a mozi”, és maguk előtt látták a színeket, a fényeket, hallották a hangokat. Azzal, hogy elmondják, milyen érzés volt egy-egy verset végighallgatni, mi volt benne a legjobb, egy nagyon komoly önismereti utazáson vesznek részt. Azt is egyre jobban megértik, hogy a vers nem valamiféle régi, avítt műfaj, egy letűnt kornak a maradványa, hanem az irodalom abszolút róluk szól és nekik szól, és aktuálisan őket kell, hogy megszólítsa. A versek segítenek eligazodni a világban.

Korábbi cikkek a témában:

irodalomművészetkamaszfiatalköltészet ünnepiskolaközépiskolaoktatás