Egyszer csak én voltam a lurkókkal, leültem és hátradőlve szemléltem a játszótéri illemtant, illattant és léttant. Megdöbbentően fura volt. Mert amíg végig a gyermekeimre koncentráltan várat építek, homokot lapátolok, körforgón ülök vagy éppen a mászóka tetejéről szedem le valamelyiket, addig nem tűnik fel, hogy bizony itt másról van szó, mint a gyermekeink kikapcsolódási helyéről.

Akarom mondani, másról IS szó van. Anyukák magassarkúban, frissen igazított hajjal és körmökkel libbennek be a kapun, szabad másfél-két órára elengedve a gyermeket, és a libbenés szelében már rá is kapcsolódtak a játszótéri szabad netre, hogy „gondtalan magányukban” leüljenek a nagyvilág és a közösségi üzenetküldések elé. Még felnézni is alig van idejük, annyi a dolguk. Mert válaszolni kell gondosan, minden üzenetre. És írni. Hogy éppen hol vannak, mit csinálnak és egyébként is… Meg azt is el kell intézni, hogy a következő évre is elegendő öltözete legyen a gyereknek, meg a cipőhöz nem megy az ing, vagy éppen a nadrághoz a zokni, így megint csak a meló… Írni, foglalni, fizetni, kérdezni, fotózni. Rettentő megterhelő élet. Még jó, hogy van free wifi és lehet a játszótéren dolgozni. Vagy éppen telefonálni, amelyben az apukák is élen járnak. Szóval ültem, és szemléltem tovább ezt a világot.

Ismerkedünk?

Persze! Mert arra is való a hely. Mármint, hogy a férfi és a nő egymás mellé térdelve, éppen homokozási vágyukat kiélve egymásra nézzenek és beinduljon az, aminek be kell. Pazar világ ez, kérem! Hiszen mindkét félnek van szabadideje és logisztikája is arra, hogy legalább ott, mármint a játszótéren felfrissüljön, ami az otthoni háztartásban már csak a megszokott – ha egyáltalán van. Szóval szemléltem és csudajó jeleneteket láttam, amint a gyermek már félig fejjel lefelé zuhant a rúdon lecsúszás helyett, de sajnos a szülő nem ért rá, hiszen a legtávolabbi homokozóban építette azt a várat, amelyhez kellett a férfierő. Vagy éppen kakilnia kellett az egyiknek, de kiáltó szava a szülői fülbe nem jutott el, így maradt minden nadrágon belülre. És sorolhatnám még…

DE: mi szeretjük nagyon a játszótereket. Kemény persze, amikor lányom a hatméteres magasságban lépdel a gumikötéleken, vagy fiam visszaszerzi saját lapátját, vagy éppen darazsak hemzsegnek a vízcsap felett, miközben versenyt isznak a gyerekek. De legalább szabadban vannak. Játszanak. És rengeteget mozognak (másznak, futnak), ami elengedhetetlen a fejlődésüket illetően. És egyébként is: lehet balra (is) húzni azt a jelet…