Kesztyűs kézzel #14. rész – „Szia, Vírus!”
Szerző:Kadlecsik Zoltán2020. 04. 03.Otthon a család
Kollégánk, Kadlecsik Zoltán személyes hangvételű írásában képzeletben meghívta kávézni a koronavírust, akinek olyan kérdéseket tett fel, amelyek mindannyiunkat érdekelnek. És a vírus válaszolt neki.
Konyha, két fotel. Az egyikben ülök. Előttem egy szék, azon a pohár. Hol ez van benne, hol az. Felmostam és csak ülök, nézek ki az ablakon. Nézem az ablak elé benyúló fa ágait. Napok óta, többnyire egyedül. Tegnap voltam látogatni, jártam a falut, megköszöntem az eladóknak, postásoknak a kitartást. Itthonról dolgozom én is. Laptop, konyha, ahol sok minden történt és történik. Voltak itt beszélgetések, egymásba és egymásra nézések, Könnyű partik, mélységek. Itt ülök én. Hol nyugodtan, hálásan, hol meg magányosan, tanácstalanul. Sok öröm is van bennem, hogy naaaaa, csak kicsit szembe kell nézni azzal, ami van. Magunkkal, a félelmeinkkel, a gyerekeinkkel, a párunkkal, a legmélyebb kérdéseinkkel. Aztán persze van bennem más is. Csak le kellett mondanunk 25 rendezvényt, nagy sajnálatunkra. A pszichodráma csoportunkat tolni kell, és érzem, hogy feszül bennem valami. Gondoltam, hogy ha dráma és szeretek beszélgetni, akkor megkérem a Vírust, mondja el, hogy miért is van ez? Hogy Ő ezt hogyan látja? Meghívom a másik fotelba, megkínálom egy kávéval. A bort nem szereti, így marad neki a kávé és megszólítom, hogy:
Szia, Vírus!
Nem szeretnék rossz vendéglátód lenni, de az most nehezen jön a számra, hogy „Szia, kedves Vírus!” Azért köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást. Szóval agyalok, hogy igazából mit is akarsz, hogy mire is jó ez? Gondolom, elég sok negatív kommentet kaptál, neked sem lehet könnyű, de mi a célod? Szóval érted, jó ez valamire? Emberek ezrei halnak meg, cégek, vállalkozások mennek tönkre, recesszió van, félelem, aggodalom. Te meg csak rejtőzködsz és terjedsz, jössz-mész. Bevallom őszintén, pedig figyelmes embernek gondolom magam, hogy én sem értelek. Elmondanád, ha megkérlek, a Te oldalad? Honnan jöttél? Ki vagy és mit akarsz? El fogsz-e menni hamarosan? Félni kell tőled, vagy bármilyen fura … megölelni? Mit szólsz te mindezekhez?
Kedves Zoli!
Nem is tudom, hol kezdjem. Elsőre talán annyi, hogy értelek és remélem, nem gond, hogy én meg a kedves jelzőt használtam rád. Minden, ami van, nem véletlenül van. Én sem és igen, mielőtt kérdeznéd, céllal vagyok itt. De azt tényleg fontos megértened, hogy minden, de minden azért történik, egyrészt, mert közötök van hozzá, másrészt, hogy szolgálja a fejlődéseteket. Minden mélypont magassá válhat és minden lehet áldás. De azt hiszem, neked ezt nem kell mondanom, hisz lelkész vagy. Szóval ti, emberek, a ti életetek idézett, alkotott meg engem valahogy. Ez az első. A második, hogy bár most korona a nevem, de maradjunk az egyszerűség kedvéért csak a járványnál. Voltam én már itt a földön, nem is egyszer. De inkább engedd meg, hogy én is kérdezzelek téged! Szerinted ti emberek éltek? Mert bár jól tudjátok, hogy egyszer leveszitek a testetek, mondjuk úgy, hogy meghaltok, de mégis úgy bántok egymással, mintha minden más fontosabb lenne, csak ti nem egymásnak! Kevés az őszinte szó, az ölelés, az odafigyelés, az önzetlenség, és akkor én lennék a rossz fiú? Nem aránytalan ez? Azt is gondolom, hogy általam is erősödhet bennetek az élet értelme. Hogy valóban múlékony, csak most már nemcsak a fejetekkel észlelitek, hanem a szívetekkel is. Akkor rosszat hozok én? A halál nem én vagyok. A kérdésem ismét, hogy éltetek-e egyáltalán? Változást akartok? Akkor változzatok! Élni akartok? Akkor éljetek! Hogy meddig maradok? Jó kérdés. Egy ideig biztos, remélem, mert én is remélek, hogy a jövetelem eléri célját és kicsit jobban fogjátok egymást szeretni. Hogy a termelésből, amit ti annak hívtok, kicsit visszavesztek. Hagyjátok a földet és másokat is élni. Alázattal, szerényen, otthonosabban. Mert úgy hallottam, hogy ivóvízzel húzzátok le a WC-t. Ez most komoly? Ne haragudj, én szeretlek téged, Zozi, bármilyen fura is, de azért érted, nem? Nagyon röviden ez a válaszom a kérdéseidre. Van még valami?
Kedves Vírus!
Van rengeteg…rengeteg, de azt inkább az embereknek teszem fel. Köszönöm, hogy elmondtad.
A kávé elfogyott, a nap süt, az ágak belógnak, és köszönöm, hogy az Élet életre hívott ma is!
(fotó: Shutterstock)