A húgom és köztem 13 év a korkülönbség. Születése idején különös érzés volt számomra egyszerre oly közel és mégis annyira távol lenni a testvéremtől, hiszen láthattam őt felnőni, de mégiscsak gyerek volt, amikor én már felnőtt. Viszont, mint mindennek, ennek is megvolt a maga varázsa.

Több oldalamat is megismerhettem ebben az élethelyzetben, hiszen 13 éves koromig egyke voltam annak minden előnyével és hátrányával együtt, majd kiskamaszként „nagytestvér” vált belőlem, aki pelenkázta, etette, később pedig moziba vitte a kishúgát és elbüszkélkedett vele a gimis barátainak. Mindig is egy kistestvérre vágytam és szerencsére elég nagy voltam már ahhoz, hogy ne éljem meg elhanyagolásként édesanyám kiemelt figyelmét, amely a húgomra irányult. Az viszont való igaz, hogy egészen felnőtt korunkig kellett várnunk arra, hogy korban utolérjük egymást és egyenrangú partnerként tekinthessünk a másikra. A húgom most 19 éves, idén érettségizett, én pedig mesélhettem neki az egykori vizsgázós élményeimről. Ma már összetartó nővérekként igazi áldásként tekintünk a testvériségünkre.

A korkülönbség színessé teheti a mindennapokat

Bojti Andrea 10 éve írja a gyermekpszichológiáról szóló blogját és több mint egy évtizede dolgozik a Heim Pál Gyermekkórházban. A klinikai gyermek- és ifjúsági pszichológus szerint minden esetben családfüggő, hogy ki hogyan kezeli a nagy korkülönbséget.

– A korban távol eső két gyermek különböző bánásmódot igényel, így az együtt töltött idő is más-más jellegű, ami színessé teheti a szülői mindennapokat. Az idősebb gyermek már önállóbb, így könnyebb számára, vagy akár vele együtt programokat szervezni, míg a kisebbnek még teljeskörű felügyeletre van szüksége – magyarázza a szakember.

A 6. év a vízválasztó

"Nem attól lesz jó egy család, hogy sülve-főve együtt vagyunk, hanem hogy a másik magánszféráját tiszteletben tartva szánunk minőségi időt egymásra!"

– A tapasztalatok szerint hátrány lehet, ha 6 vagy annál több év a különbség, mert a gyermek egykének érezheti magát. Nem alakul ki a testvérek közötti szoros kapcsolat, hiszen mindketten teljesen más életszakaszban vannak. Gondoljunk csak bele: egy 6 éves, épp iskolába készülő gyermek egészen más kihívásokkal szembesül, mint 12 éves testvére, aki most lépett a pubertáskorba. Hasonló a helyzet egy 8 éves gyermekkel is, akinek van egy 2 éves „rontom-bontom” kistestvére. 10 év különbség esetén pedig már az egyik felnőtt, míg a másik még gyermek.

Ne legyen kötelező „nagytestvérnek” lenni

– Fontos, hogy szülőként igyekezzünk összekovácsolni a gyermekeinket, viszont ne toljuk rá a nagyra a kicsi gondozásával járó felelősséget – tanácsolja Bojti Andrea. – Vonjuk be a napi feladatokba, de csak mértékkel. Nem tanácsos az idősebbet „szülői szerepbe” helyezni, úgy túl korán felnő. Sokszor adja magát, hogy megkérjük, vigyázzon a kicsire, hozza el az oviból, vagy presszionáljuk a közös programok irányába, pedig ő inkább az életkori sajátosságainak megfelelően szeretné élni az életét: a barátaival lenni, az iskolával foglalkozni és játszani. Nem attól lesz jó egy család, hogy sülve-főve együtt vagyunk, hanem hogy a másik magánszféráját tiszteletben tartva szánunk minőségi időt egymásra!

Közelítsen őszintén

A szakértő hangsúlyozza: hagynunk kell, hogy nagyobbik gyermekünk a saját igényei szerint közelítsen a kicsihez.

"Egy nagy közös családi kooperációra van szükség a zökkenőmentes testvéri kapcsolat kialakulásához."

– Jellemző a családokra, hogy a második gyermek születése után nagyobb szerep hárul az apukákra, így a szülők meg tudják osztani egymás között a feladatokat, a nagyobb testvér pedig a maga szándékai szerint tud bevonódni a kisebb körüli teendőkbe. Buzdítani, kedvesen motiválni lehet, sőt érdemes is őt arra, hogy időnként segítsen be, játsszon együtt a kistesóval. Összességében egy nagy közös családi kooperációra van szükség a zökkenőmentes testvéri kapcsolat kialakulásához.

Figyeljünk a nagyra is

– Érdemes családi programokat szervezni, viszont figyelni kell a nagyobb gyermek reakcióit, hogy valóban van-e kedve ezeken részt venni, vagy csak kötelességből jön el velünk. Van, aki eleinte teljesen közömbös a kistesó iránt, majd idővel közelebb kerül hozzá, míg más már a kezdetektől fogva pátyolgatja a kisbabát. Utóbbi inkább a lányokra jellemző, mert ők szívesebben gondoskodnak, babusgatnak, mint egy fiú, aki viszont inkább idősebb korában kezdi el féltőn óvni a kishúgát. Az is előfordul, hogy a nagyobb hárít és feszegeti a határait, ezért kiemelném, hogy mennyire fontos – legyen bármekkora a korkülönbség – az ő igényeire és szükségleteire is komoly figyelmet fordítani.

Felnőttként érik utol egymást

– Arra biztatnék minden kedves szülőt, hogy ne keseredjen el, ha a gyermekek egy adott életszakaszban még nem kötődnek annyira egymáshoz. Ez nem azért van, mert nem szeretik egymást, hanem mert a nagy korkülönbség miatt kevésbé tudnak még kapcsolódni. Viszont az esetek döntő részében idősebb korukra egymásra találnak!