Anyaként szeretném elkerülni azokat a híreket, amelyek arról szólnak, hogyan, milyen módon képesek felnőtt emberek – sajnos, gyakran épp a szülők – lelkileg „megnyomorítani” a felnőttektől maximálisan függő gyermekeket. Akármennyire sokkolók is ezek a történetek, mégis tudnunk kell a létezésükről, hogy felismerjük és segíthessünk, ha szembe találkozunk eggyel. Az első lépés az, hogy tisztában legyünk vele, mi is tartozik a gyermekbántalmazás kategóriájába. Nem csak azzal okozhatók ugyanis maradandó érzelmi sérülések a gyermekben, ha fizikálisan és/vagy verbálisan bántalmazzák őt; azzal is, ha fül- és szemtanúja a szülőjét ért agressziónak.

A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. átfogó kutatása során a CSBO társadalomtudományi szakemberekből álló kutatócsoportja 50 bántalmazott nővel készített interjút az ország különböző pontjain. 18 és 25 év közötti fiatalokból álló fókuszcsoportokban pedig arról beszélgettek, mit gondolnak ők a kapcsolati erőszak különböző formáiról, megoldási lehetőségeiről. Bár a vizsgálatok középpontjában a bántalmazottak álltak, ezek a vizsgálatok megerősítették, hogy a szülők közötti párkapcsolati erőszak bármely formája a gyermek fejlődését és akár felnőttkori életét is nagyban befolyásolja.

– A szakirodalom kitettségről beszél, ha arról van szó, hogyan érinti a gyermeket a szülők közt zajló kapcsolati erőszak – mondja Nagy Beáta Magda klinikai szakpszichológus. – Ehhez nem szükséges, hogy a gyermek közvetlenül szemtanúja legyen a történteknek. Akkor is hatnak rá az erőszakos megnyilvánulások, ha azok a szomszéd szobában zajlanak. Elképzelhető, hogy nem is hallja, csak másnap reggel szembesül azzal, hogy valamelyik szülőjén külsérelmi nyomok láthatók, esetleg összetört tárgyak hevernek a lakásban. Minél kisebb a gyermek, annál kevésbé érti, mi történik körülötte. Itt van két ember, mindkettőjükhöz kötődik, de az egyik bántja a másikat, és neki gyermekfejjel meg kell küzdenie a helyzettel. Épp ezért a szülők közti bántalmazásnak való kitettség a gyermek érzelmi bántalmazásának minősül.

„Lehet, hogy engem bántalmaz, de egyébként jó apja a gyerekeknek.”

– Végtelenül elszomorító, de a kutatásaink, ahol nőkkel interjúztunk, azt mutatták, hogy az édesanyák sokszor úgy érzik: ha őt bántalmazza a partnere, akkor is egyben kell tartania a családot, mert a gyereknek az a jó, ha az apja is része az életének. „Lehet, hogy engem bántalmaz, de egyébként jó apja a gyerekeknek.” Kívülről nézve azonban mégsem lehet helytálló ez a gondolatmenet, hiszen a gyermeknek is el kell szenvednie azt a bántalmazást, ami a szülők közt zajlik. A pszichés következményeket tekintve nagyon hasonló ahhoz, mint amikor a kicsiket közvetlenül is éri fizikai bántalmazás. Az már más kérdés, hogy ha a gyereket is bántja a partner, akkor sokkal hamarabb kilépnek a kapcsolatból, mert ez már ok a kilépésre.

A pszichés következményeket tekintve nagyon hasonló ahhoz, mint amikor a kicsiket közvetlenül is éri fizikai bántalmazás.

A gyermeknek szüksége van a biztonságos környezetre ahhoz, hogy egészségesen fejlődjön. A bizonytalan, szorongó gyermekek – felnőttek is – hajlamosak regresszióval reagálni. A bántalmazó közegben cseperedő gyermekek életéből épp a biztonságérzet hiányzik. Náluk is tapasztalható visszalépés a fejlődésben?

– A szorongó gyermek visszaléphet egy korábbi fejlődési szakaszba. Ennek tipikus példája, hogy a már szobatiszta gyermek ismét bepisil, vagy a nyelvfejlődésben mutatkozik visszaesés, azaz sokkal alacsonyabb szinten kezd kommunikálni. Mindez megfigyelhető a családon belüli erőszak bármely formájánál is, de fontos tudni, hogy a regresszió inkább azon esetekben jelentkezik, amikor olyan váratlan trauma ér minket, ami próbára teszi az érzelmi védekező képességünket. A bántalmazás azonban általában nem egyszeri eset, hanem egy időszak, ami tarthat a méhen belüli korszaktól egészen odáig, amíg a gyermek el nem hagyja a szülői házat. Ezért ilyenkor nem arról beszélünk, hogy visszaesik a gyermek a fejlődésben, hanem eleve nem a megfelelő fejlődési utat járja be – akár kognitív, akár fizikai, akár érzelmi vagy szociális szinten.

„Felnőttként hihetetlen hátrányt jelent majd a gyermekkorban elszenvedett tapasztalás.”

– A lelki sérülés több komponensű: van egy idegrendszeri érés része, és egy mintakövetés része. Egészen biztos, hogy felnőttként hihetetlen hátrányt jelent majd a gyermekkorban elszenvedett tapasztalás. A fejlődésbeli elmaradás megjelenési formái attól függnek, hogy a gyermek mekkora. Ha az anyát a terhesség alatt is bántalmazták, akkor a megemelkedett stresszhormon-szint a magzatra is hatással van, hiszen a placentán keresztül minden átjut a magzati vérkeringésbe. A biokémiai hatások mellett az anyai stressz izomfeszüléssel, az erek összeszűkülésével, gyorsabb szívveréssel és magas vérnyomással is jár, ami befolyásolja a magzat vér- és tápanyag ellátását, ami pedig a méhben fejlődő idegrendszerre is negatívan hat. Nyilván a fizikai bántalmazás során a terhes kismama a gyermekét is félti, ami csak tovább fokozza az egyébként is extrém szintű feszültséget. A testi erőszak esetén az anya bántalmazása fizikailag közvetlenül is érheti a magzatot – sajnos több interjúalanyunk is beszámolt arról, hogy fizikai bántalmazást követően vetélt el.

Hogyan képes szülőként működni a bántalmazott fél?

– A bántalmazott fél szülőként sem tud egy idő után megfelelően működni. Nem azért, mert nem akar, hanem mert depresszióssá válik, vagy poszttraumás stressz szindróma alakul ki nála. Az összes energiáját elveszi, hogy próbálja elkerülni a bántalmazást, minimalizálni a károkat. A bántalmazó családban növekvő gyerekek azért is sérülnek, mert az áldozattá váló szülőtől sem kaphatják meg a kellő törődést, odafigyelést vagy egyáltalán magyarázatot arra, hogy mi történik. A bántalmazó szülő pedig lehet, hogy a gyermekét nem bántja, de minden bizonnyal őt is erősen kontrollálja, és nem képes empátiával fordulni felé.

Ezek a gyerekek az átlagnál ingerlékenyebbek, lobbanékonyabbak lesznek, akik aztán felnőttként is könnyen dühbe gurulnak, és nehezen nyugszanak meg

– Nem úgy jövünk a világra, hogy a saját érzelmi állapotainkat tudjuk szabályozni. Úgy tanuljuk meg, hogy a szüleink ebben segítenek. Ha túl sok bennünk valami miatt a feszültség, akkor szükségünk van arra, hogy valamelyik szülőnk megnyugtasson minket. A bántalmazó családokban nagy a stressz, de a szülő nincs ott, hogy csillapíthassa a gyermekben lévő feszültséget. Normális körülmények között cseperedő gyermekeknél idővel kialakul az érzelemszabályozás képessége, azonban a bántalmazó családban növekvő gyermekeknél ez korlátozottan valósul meg. Emiatt ezek a gyerekek az átlagnál ingerlékenyebbek, lobbanékonyabbak lesznek, akik aztán felnőttként is könnyen dühbe gurulnak, és nehezen nyugszanak meg, ami miatt később partnerként, szülőként is sok indulattal, esetleg agresszióval reagálnak a stresszhelyzetekben.

Hogyan mutatkozik meg a bántalmazó környezet hatása az egyes korcsoportokban?

– A csecsemőkorban megtapasztalt kapcsolati bántalmazás során a kisbaba még csak az ő szintjén képes kommunikálni, azaz ingerlékenységgel, sírással reagál. Jelentkezhet alvászavar, ahogy a szorongás bármely más jele is, mint például az, hogy képtelen egyedül maradni, vagy visszamarad a nyelvi fejlődése. Kisgyermekkorban van némi rálátása a kicsinek arra, hogy valami rossz történik, de túlzás lenne azt állítani, hogy érti is. Megjelenhet indulatkezelési nehézség, agresszió, szorongás, és gyakoriak a pszichoszomatikus tünetek is, például fejfájás, gyomorfájás, láz, asztma. Kialakulhat alvászavar akár rémálmok, alvajárás formájában, vagy éjszakai bepisilés is.

– Iskolás gyermeknél szembeötlő lehet, hogy képtelenek jól teljesíteni. A szülők közti bántalmazás eleve hatalmas stressz a gyermek számára, és az ezzel való megküzdés önmagában is rengeteg energiát leköt, ráadásul, ha például éjszaka zajlik mindez, vagy épp menekülni kell a bántalmazó szülő elől, akkor az ijedt, feszült és kialvatlan iskolás hogyan tudna a tanórákon koncentrálni? Az idegrendszeri fejlődés elégtelensége miatt – mivel nem kaptak segítséget az érzelemszabályozás megtanulásához – valószínűleg az iskolában is probléma lesz a viselkedésükkel, nehezen tartják be a szabályokat. Nem lesznek népszerűek a kortársaik között, nem szeretik őket, mert nem tudnak úgy viselkedni, hogy megszerettessék magukat.

Gyakran megtörténik, hogy a gyerekek a saját szüleik szüleiként kezdenek viselkedni. Felnőtt funkciókat kezdenek átvenni.

– Minél nagyobb a gyermek, egyre jellemzőbbé válik, hogy próbál a védelmére kelni a bántalmazott szülőnek, ami általában nem sikeres. Többnyire őt is közvetlenül éri a bántalmazás, ráadásul meg kell küzdenie a bűntudattal, hogy nem sikerült megvédeni a szeretett szülőt. Érzelmileg ez rettentően megterhelő, sok szorongást indít el. Rombolóan hat az önképre, az önértékelésre. A kamaszoknál jellemző, hogy nehezen létesítenek intim kapcsolatot, hiszen negatív mintát kaptak arról, hogy mennyire bízhatnak meg egy másik emberben. Az ő tapasztalásuk szerint a szeretet-kapcsolatok teljesen kiszámíthatatlanok, és akit közel engednek magukhoz, az jó eséllyel bántja majd őket. Nagyon erős kétségeik vannak azzal kapcsolatban, hogy ők hogyan képesek működni egy párkapcsolatban, nem viszik-e tovább a bántalmazó szerepét.

A bántalmazó kapcsolatban felnövő gyermekeknél a kortárs kapcsolatok és a rokoni kapcsolatok is sérülnek?

– Igen. Részben azért, mert ezek a családok zártan működnek, nem beszélnek arról, ami a négy fal között történik. Minél magasabb társadalmi osztályba tartozik egy család, annál inkább tabunak számít a kapcsolati erőszak. Mindenki félrenéz, a tágabb család is. A gyerekek szintén erős szégyenként élik meg, hogy az ő családjukban ilyesmi történik. Emiatt nem kérnek segítséget, és nem jutnak hozzá olyan korrekciós élményekhez, amelyekből azt tanulhatnák meg, hogy ők szerethetők, értékesek, vagy, hogy jó dolog kötődni egy másik emberhez.

Azt tanulják meg, hogy a problémákat erőfölénnyel kell megoldani, illetve hogy az agresszivitás természetes része az emberi kapcsolatoknak.

Az a fajta bizonytalanság és bizalmatlanság, amit megélnek a saját családjukban, áttevődik a későbbi kapcsolataikra is?

– Mintakövetés figyelhető meg: hogyan működik egy párkapcsolat, hogyan rendezzük a konfliktusokat? Azok a gyermekek, akik egymást bántalmazó szülők mellett nőnek fel, tehát a konfliktuskezelés módja a fizikai és/vagy verbális agresszió, azt tanulják meg, hogy a problémákat erőfölénnyel kell megoldani, illetve hogy az agresszivitás természetes része az emberi kapcsolatoknak. A saját kutatásunkban is megfigyeltük, hogy a bántalmazott nők gyakran gyermekkorukban is bántalmazást éltek meg: vagy párkapcsolati bántalmazás volt a szülők között, vagy őt is bántották. Az érintett ilyenkor tovább viszi az áldozat mintáját: azt tanulja meg, hogy a kapcsolatoknak az ára a megalázás, a verés, a kontroll alatt tartás, ezért ha felnőttként kerül ilyen helyzetbe, nem tud kiállni magáért a bántalmazóval szemben, és sokáig nem is ismeri fel, hogy lépnie kellene.

A bántalmazó kapcsolatból kilépés megoldást jelenthet?

– A bántalmazásnak kitettség mielőbbi megszakítása természetesen nagyon fontos. Ám összességében inkább az jellemző, hogy ha a bántalmazott szülő meg is próbál kilépni a bántalmazó kapcsolatból, akkorra már túl sok idő telik el: a kapcsolati bántalmazás a gyermek lelkében mérhetetlen, és az esetek többségében visszafordíthatatlan károkat okoz. Kell a felismerés, a változtatni akarás, és sokszor egy külső szakember segítsége a traumák feldolgozásához.

A kapcsolati erőszak bűncselekménynek minősül és nem elfogadható! A segítségnyújtás lehetőségeit bővebben és letölthető formában ezen a linken találja.

(fotó: Németh Gabriella, Shutterstock)

párkapcsolaterőszakkisgyermekbántalmazás