Mi az igazi szépség kulcsa?

Valószínűleg minden fiatal lány álma, hogy egyszer eljusson egy igazi bálba. Purgel Réka életében ez valóra vált, amikor nemcsak, hogy részt vett az ország legrégebbi, és egyik legrangosabb ilyen társadalmi eseményén, a balatonfüredi Anna-bálon, hanem éjfélkor királynővé is koronázták.

Az első Anna-bált annak idején Szentgyörgyi Horváth Fülöp János rendezte 1825. július 26-án a füredi Horváth-házban lánya tiszteletére. A feltételezések szerint a fiatal nő itt ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki 1849-ben egyike volt az aradi vértanúknak. A hangulatában és tradícióiban a polgári Magyarország egyik leggazdagabb időszakát, a Reformkort felidéző Anna-bálokon azóta is rendre bemutatják országnak-világnak gyönyörű ifjú leányaikat a büszke apák. A bál csúcspontja a bálkirálynő és udvarhölgyeinek megválasztása.

A néprajztól a modellkedésig

Réka az ELTE Néprajztudományi szakán végzett. Tanulmányai alatt tudatosodott benne, mennyire fontos számára, hogy a szellemi és kulturális értékekkel, hagyományokkal foglalkozzon. Életszeretetét, pozitív kisugárzását pedig jól tudja kamatoztatni nemcsak a művészetek, hanem a szépség és a divat világában is. A fiatal lány Kisvárdán, nagycsaládban nőtt fel.

– Végtelenül hálás vagyok a jó Istennek és a szüleimnek, amiért három csodás testvérem van, a családom pedig nagyon támogató. Az egyetemi éveim kezdetén kerültem közelebb a modellkedéshez, ekkor kezdtem el különböző fotóművészekkel együttműködni. Nem kényszer hatására tettem, sokkal inkább egy izgalmas tapasztalatszerzésnek tűnt. Eleinte naturális portrék, illetve a hajamat hangsúlyozó képek készültek rólam; ezeket nagyon szerettem.

„A kulcsszó: szeretni magunkat”

– Különös élmény volt számomra, amikor profi stáb állt mögöttem egy-egy fotózáson. Egyrészt azért, mert a sminkek, ruhák és a fotó stílusa miatt különböző, számomra teljesen új arcaimat láthattam, másrészt, mert tanúja voltam a projekten dolgozók lelkesedésének és örömének, amikor egy szép és kifejező fotósorozat elkészült. Szerettem volna még komolyabban foglalkozni ezzel a szakmával, azonban a magasságom miatt a legtöbb modellügynökséghez sikertelenül jelentkeztem. Nem keseredtem el, mert bíztam benne, hogy így is érvényesülhetek. Örülök, hogy végül kitartottam, mert így lehetett részem olyan élményekben, mint egy esküvőiruha bemutató, magazinfotózás, vagy termékfotózás, illetve kiemelt statisztaként szerepeltem filmekben. Szerintem a kulcsszó: szeretni azt, amit csinálunk és szeretni magunkat, valamint a közös munka végeredményét.

„Nem szépségversenyként tekintek az Anna-bálra”

Réka átélhette azt az élményt, ami nagyon keveseknek adatik csak meg Magyarországon: átvehette az Anna-bál szépének járó aranyalmát.

– A 194. Anna-bál estéjét sosem fogom elfelejteni. Emlékszem, már az alapszakos szakdolgozatom – amit a bál történetének témájában írtam – megszületésekor lebilincselt a bál, annak történelmi múltja, társadalmi fontossága. Kedves és segítőkész helybelieket ismerhettem meg a kutatómunka során, akik interjúikkal gazdagították a dolgozatomat. Hihetetlen élmény volt, amikor személyesen is ott lehettem ezen az eseményen, ráadásul az édesapám kíséretében. Annak ellenére, hogy én kaphattam a megtisztelő Anna-bál szépe címet, nem szépségversenyként tekintek az Anna-bálra, hiszen nekem nemcsak ezt jelentette. Sokkal inkább tartom egy olyan eseménynek, ami elvarázsolja a régmúlt és a művészet tiszteletére fogékony embereket.

Mint meséli, a balatonfüredi Anna Grand Hotel épülete felé vezető díszes felvonuláson végiggondolta, hogy nagyjaink közül vajon kik várták egykor az Anna-napi ünneplést, milyen hatalmas művészek, írók, költők tették itt tiszteletüket, és milyen jó, hogy ez számára is megadatott.

– Végül éjfélkor én lettem az, aki a mesés herendi vázát, az aranyalmát és az értékes drágakövet hazavihette, ezzel bekerülve az 1959 óta számontartott Anna-bál szépei közé. A legmeghatározóbb emlékem az, hogy nagyon boldog vagyok. Azonban igazán az a szeretet hatott meg, amelyet a hintózás alkalmával Balatonfüred, és a hazaérkezésemet követően Kisvárda lakóitól kaptam.

„Higgyünk magunkban!” – ajánlja a szakember

Mitől függ, hogyan látjuk önmagunkat? Milyen énkép vezethet általában sikerre? Erről kérdeztük pszichológus szakértőnket.

– Az énkép az önmagunkról alkotott és érzelmekkel átszőtt vélekedéseinket tartalmazza. Az önértékelés pedig az énkép szubjektív vetülete, amely jelzi az önelfogadás mértékét – mondja érdeklődésünkre Benedek Szilvia pszichológus. – A reális énkép és önértékelés birtokában alakul ki az önbecsülés, amely kifejezi, hogy mennyire vagyunk képesek elfogadni és szeretni önmagunkat. Az önbecsülés két összetevője az önelfogadás és az önbizalom.

– Az önbecsülés az elme immunrendszere, ha úgy tetszik. Amikor történik valami, ami befolyásolja az önképünket – például elkövetünk egy hibát vagy valami kellemetlen esemény történik –, akkor a jó önbecsülés birtokában az ember képes egy fejlődésre való lehetőségként tekinteni erre a helyzetre, és a cselekvésre koncentrálni, míg egy alacsony önbecsüléssel rendelkező ember úgy fogja értékelni ugyanazt a helyzetet, hogy kár küzdenie. Tehát: ha nincs meg az önbecsülésünk, hiába vannak céljaink, nem hisszük el magunkról, hogy el tudjuk érni azokat. Ezért a legfontosabb, hogy higgyünk magunkban! – tanácsolja a pszichológus.

(fotó: Kulcsár Melinda, Halmai Gyöngyi, privát)