A játékipar jó és kevésbé jó termékei, a szülők időhiánya, az elektronikus média térhódítása és még sok más tényező az oka, hogy az egyszerű, szabad játékra fordított idő jelentősen lecsökkent a kisgyermekek életében. Pedig az örömszerzésen, az élményen túl rengeteg hasznos következménye is van, ha játszik a gyermek. Mik is ezek?

A játék, mint alapvető tanulási mód

A tanulás és a játék éles szembenállása még mindig él a köztudatban, pedig maga a játék a legfontosabb és leghatékonyabb, egész életen át tartó tanulási forma.

Már a csecsemő is játszva tanul, amikor egy játékkal bíbelődik: megtapintja, megfogja, rájön a működésére, így ismeri meg a környezetét. Ennek a tanulási módnak a későbbiekben is kiemelt szerepe van, fejleszti a gyermek gondolkodását, problémamegoldását; a választás, érvelés, döntéshozatal gyakorlását. A játék során fejlődik figyelemkoncentrációja, kitartása, akaratereje, emlékezete, következtetési képessége. Az építő és konstrukciós játékok a kreativitását és a logikáját fejlesztik. És mivel ezt a tevékenységet a gyermek „csak” játéknak éli meg, számára nincs tétje, ezért a fenti képességek teljesítménykényszertől és szorongástól mentesen fejlődnek.

A játékkal fejlődik a személyiség

A játék során a kisgyermek kifejezheti, megélheti az érzelmeit, legyőzheti félelmeit, ezért „pszichológiai tehermentesítést” végez. Jó példa erre, amikor az édesanya a „kukucs” játékkal szórakoztatja a csecsemőt: az édesanya eltűnik, majd visszatér, ezzel segíti a kicsiben oldani a stresszt, amit az anya elvesztése okoz, de átéli a biztonságot is, amikor édesanyját újra meglátja.

Ezek a játékos tevékenységek más traumatikus élmények feldolgozását is segítik, lehetőséget teremtenek a düh, az agresszió kinyilvánítására, de a kapcsolódó öröm megélésére, megtapasztalására is.

Ráadásul a legtöbb játék társas tevékenység, megköveteli a kapcsolat kezdeményezését a másikkal, együttműködést vár el a felektől, és lehetőséget teremt a siker és a kudarc feldolgozásához, valamint az újrakezdés képességének kifejlesztéséhez.

A szerepjátékok összekapcsolják a külső és a belső világot: míg a fantázia a lehetőségek kimeríthetetlen tárházát, addig a külső világ realitása a szükséges „kellékeket”, eszközöket biztosítja a játékhoz. Azonosulnak a szereppel, váltogatják a nézőpontokat, vagyis megtanulják a másik elfogadását.

A játék, mint a szülői nevelés színtere

A játék során kiváló lehetőség adódik a nevelésre: a „mintha” állapotban, a fantázia és a valóság közötti térben konfliktusmentesen, egy-egy szereplő személyébe bújva felmutathatjuk a kívánt értékrendszert. A kisgyermek utánzással, az adott szereplővel azonosulva átveszi ezeket az értékeket. Ráadásul megéli az örömöt, akár a másik sikerét is, az őszinte együttérzést a kudarc során, és ezek mind elősegítik személyiségfejlődését.

Amikor tanuljuk a szabályokat, lehetőséget kapunk a fejlődésre, mert el kell fogadnunk: a szabályokat nem léphetjük át! A játék szintén sok lehetőséget kínál arra, hogy megtanuljuk, mi az adott szó, mit jelent betartani az ígéretünket.

A játék késői (felnőttkori) hatásai

Azok a gyermekek, akik megtapasztalták a gyakorlás, kitartás, „fog ez jobban is sikerülni” biztatásának élményét, felnőttként a valós élethelyzetekben is magabiztosabban próbálkoznak, kitartóbbak, nehezebben adják fel, jobban bíznak saját képességeikben, a gyakorlás, a fejlesztés hatásában.

A játék összefügg az új megoldási módok kipróbálásával, a kísérletezéssel, a rugalmas gondolkodással, a nem működő ötlet elengedésével, távoli dolgok összekapcsolásával, ami pedig a kreativitást fejleszti és minden alkotó tevékenység alapja. Kutatások igazolták, hogy a sok játék és az abban tapasztalt együttműködés segítőkészebbé teszi a játszótársakat.

A játék sikerrel, kudarccal, „vesztéssel” is jár, így segítségével a düh, az indulatok kezelése is megtanulható támogató szülői légkörben, aminek eredményessége később a felnőtteknél az önkontroll fejlettségében mérhető.

(fotó: Shutterstock)

kisgyermekgyermeknevelésjátékjátszótér