– A vőfélyeket leginkább arról lehet megismerni, hogy hagyományőrző ruhát viselnek, a botjukra szalagokat gyűjtenek és igyekeznek az esküvőket úgy levezényelni, ahogyan azt régen is tették. Sok párnál ez még mindig működik, vannak, akik keresik a hagyományos dolgokat – magyarázza a különbséget Kiss Gergely. – Azonban egyre több fiatal szeretne valami modernebbet, így egyre nagyobb az igény ránk, ceremóniamesterekre.

Minden kicsit másképp

– Én ingben, nyakkendőben, elegánsan dolgozom, néha szoktam kapni kitűzőt, de nem mindig vagyok megkülönböztetve a tömegtől. Mint a vőfélyek, én is szervezek játékokat, de ezeket is próbálom modernizálni. Ha kell, irányítom a kikérést, a búcsúzást, de ezt sem a régi módon.

A vőfélyek egyik ismérve, hogy népies rímeket, rigmusokat használnak.

– Én is használok rímeket, bár a mai ceremóniamesterekre ez kevésbé jellemző. A szöveget mindig az adott esküvőre írom meg, slam poetry stílusban. Sokszor meglepődik a násznép, hogy rímekbe szedem a mondandómat.

Hogyan zajlik az információ begyűjtése, a felkészülés az esküvőig?

– Ha ismeretlenül kérnek fel, mindenképpen találkozunk, ez olyan, mint egy casting. Leginkább a pár castingol engem. Ha végül felkérnek, akkor az esküvő előtt egy hónappal találkozunk, vagy ha igény van rá, többször is. Van egy sablonom, amit átküldök nekik, ebben rákérdezek a kedvenc hobbijukra, hogy mit szeretnek egymásban, hogyan ismerkedtek meg, a jó és rossz tulajdonságaikat, mi jellemzik őket. A lényeg, hogy ezek alapján tudom személyre szabni az esküvőt. A szövegek az esküvő előtt pár nappal elkészülnek, az utolsó nap a betanulásé, de azért improvizálok is. A pohárköszöntő mindig rímekben hangzik el, előfordult, hogy ez két-három A4-es oldal hosszúságúra nyúlt. Nagyon sokszor megtörtént, hogy odajöttek hozzám a szülők és megkérdezték, mióta ismerem a párt, mert biztosan 5-10 éve barátok vagyunk, hogy ilyen sok mindent tudok róluk. Az információkat, amiket begyűjtök, beleszövöm az egész esküvői ceremóniába, így a pár azt érzi, hogy ez valóban az ő esküvőjük, róluk szól.

Sikeres kezdet

Mikor és hogyan derült ki, hogy ehhez a rímekben való fogalmazáshoz van érzéke? Illetve, hogy ezt a tehetséget jól lehet kamatoztatni? Vagy valami más véletlenen múlt, hogy ezt a hivatást megtalálta?

– Már középiskola első osztálya óta foglalkozom a rímekben beszéléssel. Kialakult, hogy a barátok szülinapjára mindig írtam egy egyoldalas rímes szöveget, diákelnökkét is sokat kellett beszélnem, voltak fellépések, előadások, ahol szintén elővettem ezt a képességemet. Az első esküvői felkérés 2015-ben jött. Egy barátom nősült, amúgy is meghívott az esküvőre, de azt mondta, kellene valaki, aki sokat, vicceset és ingyen beszélne. Vőfélyre nem volt pénzük. A barátnőm apukája, aki azóta már az apósom, nem nagy rajongója a vőfélyeknek, akkor kifaggattam, hogy mi az, ami ellenérzéseket vált ki belőle. Ez alapján írtam egy listát mindarról, ami semmikép ne történjen meg az esküvőn, aztán saját kútfőből próbáltam kitalálni, hogyan lesz jó. Akkor még azt gondoltam, hogy ez egyszeri alkalom lesz. De az esküvő vége felé többen odajöttek hozzám, hogy hol végeztem a ceremóniamesteri iskolát, hány éve csinálom, és felkérések is érkeztek. Aztán egyik napról a másikra beindult, először csak barátoknak vállaltam, aztán mellékállás lett belőle. Már 50-60 esküvőn működtem közre. Évente 40-50 felkérés érkezik, de 20-22-nél többet nem tudok vállalni, kevés a hétvége.

Persze ahány esküvő, annyi féle a ceremóniamesterhez érkező kérés is.

– Voltam már olyan esküvőn, amit vadnyugati stílusban tartottak, a helyszín is autentikus volt, minden vendég kalapban, csizmában, sarkantyúban, én felraktam egy seriffjelvényt. Egy alkalommal meglepetésként 10- 15 ember beöltözött eredeti cigányruhába, hívtak egy romazenészt, és egy órán át táncoltak az ifjú párral, akiket szintén beöltöztettek. Ebben mindig ott a veszély, hogy a pár ezt mennyire fogadja jól, de ebben az esetben szerencsére nem volt baj. Voltam már punk esküvőn, de tényleg mindenre kapható vagyok, beöltözöm, motorra pattanok, ha kell.

És amikor „akasztják a hóhért”

Geri nemrég a saját esküvőjén maga bőrén is megtapasztalta, milyen, amikor megjelenik a konkurencia.

– Tavaly májusban lett volna az esküvőnk, de a Covid miatt át kellett tenni októberre. Amikor a barátaim, ismerőseim megtudták, hogy megnősülök, nem az érdekelte őket, hogy kit veszek el, hol lesz a lagzi, csak azt kérdezték, hogy ki lesz a ceremóniamester. Sokat gondolkoztam ezen, kit hívjak, de nem ismertem másokat. Ezért két barátomat kértem fel, a menetrendet összeraktam én, a fiúknak átadtam minden infót. Végül nagyon jól megcsinálták. Kicsit furcsa volt a helyzet, meglepődtem, miért én kapom először a levest, miért velem akarnak az emberek fényképezkedni, kevesebbet beszélhettem. Bele kellett rázódnom, de tökéletes lett „nélkülem” is.

(fotó: Shutterstock, privát)

házasságesküvőpárkapcsolatcsalád mint pozitív értékházasság hete