Szakmai megállapodást kötött a KINCS és a Semmelweis Egyetem
Szerző:Szöveg: MTI, fotó: Förster Tamás2020. 10. 13.Életmód
A család- és egészségtudományok szorosabb összekapcsolásáért közös szakmai munkába kezd a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) és a Semmelweis Egyetem. Az erről szóló megállapodást kedden írták alá Budapesten.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a KINCS névadóját és munkásságát is méltatva arról beszélt, hogy az együttműködés keretében közös kutatásokat végeznek, kurzusokat tartanak, oktatási anyagokat készítenek és konferenciákat is szerveznek.
Fűrész Tünde, a KINCS elnöke ismertette: a megállapodás keretében az intézet gyakornoki programot indít, illetve együttműködnek az egyetemen induló családtudományi mesterszak munkájában is. Egyúttal óriási megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Debreceni Egyetem és az ELTE után „Magyarország legjobb egyetemével”, a Semmelweis Egyetemmel is együttműködik a KINCS.
Emlékeztetett arra, hogy Kopp Mária több mint fél évszázadon keresztül a Semmelweis Egyetem falain belül végezte „páratlanul sikeres tudományos tevékenységét”. A Magatartástudományi Intézet alapítójaként és vezetőjeként kiemelkedő eredményeket ért a pszichoszomatika, a magatartástudomány és a magyarok lelkiállapotának vizsgálata során – sorolta.
„A nemzet jövőjét a családok életminősége határozza meg”
Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a családok megerősítése a magyar kormány egyik legfontosabb nemzetpolitikai célkitűzése. Ezt az is jelzi, hogy október elsejétől Novák Katalin személyében immár miniszter felel a családokért a kormányban – mutatott rá.
A kormány családpolitikájának az elmúlt tíz évben elért – statisztikai adatokkal alátámasztott – eredményeit is sorolva közölte: jövőre a kabinet két és félszer annyi támogatást – több mint 2300 milliárd forintot – nyújt a családoknak, mint 2010-ben.
Közlése szerint a nemzet jövőjét a családok életminősége határozza meg, mert – mint hangoztatta – „fizikailag és lelkileg kiegyensúlyozott, harmonikus családból épülhet fel erős nemzet”. Az egészségügy és a családok kapcsolatáról Zsigó Róbert azt mondta, a kormány sokrétű családpolitikája számos intézkedéssel segíti a családokat, illetve a gyermekek egészséges testi, lelki és szellemi fejlődését.
A koronavírus-járvány tapasztalatait is említve kijelentette: a sikeresen vett akadályok kulcseleme az egészségvédelem és családvédelem összefogása. A KINCS és az SE együttműködése is kiváló példa arra, hogy e két terület miként tudja erősíteni egymást – jelezte.
Komoly misszió a családterápiás képzés
Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár a többi között arról beszélt, hogy a KINCS olyan szakpolitikai intézet, amely "kíváncsi” a tudományos megalapozottságra, a nemzetközi jó példákra, igyekszik azokat Magyarországon is megvalósítani.
Szócska Miklós, az SE egészségügyi közszolgálati karának dékánja szerint mentálhigiénés intézetük komoly missziót teljesít a családterápiás képzésekkel, amely a KINCS-csel kötött együttműködéssel a „helyére került”.
Pethesné Dávid Beáta, az SE mentálhigiéné intézetének igazgatója a többi között arról szólt, hogy azoknak az embereknek, intézeteknek és annak a tudásnak, amelyek egy cél felé visznek, össze kell tartoznia.