Tegyük szebbé mások napjait!
Szerző:Clerget - Tasi Barbara2020. 02. 08.Életmód
Mi lenne, ha azt az energiát, amit arra fecsérlünk, hogy puffogunk, elégedetlenkedünk, vagy feleslegesen konfrontálódunk másokkal, apró figyelmességekre fordítanánk?
Annyiszor hallom, ahogy valaki épp arra panaszkodik, miként beszélnek a boltban az eladók, a sofőrök durvák egymással, hogy mindenki életunt, kiveszett az emberekből a kedvesség. Hazudnék, ha azt mondanám, én soha semmi ilyet nem tapasztalok, de az biztos: olyan még sosem fordult elő, hogy amikor én mosolyogva fordultam valakihez, az ne mosolygott volna vissza. Minden könnyebb lenne, ha kedvesebbek lennénk egymással, és nem rögtön a legrosszabbat feltételeznénk a másikról. Ha nem csak saját magunkkal lennénk elfoglalva. És itt nem világmegváltó tettekre gondolok, csupán apró figyelmességekre, melyek nekünk nem kerülnek semmibe, de nem kizárt, hogy némi empátiával másnak a 10-es skálán 8-as rossz napját 10-es skálán 8-as jó napra változtathatjuk. Na, jó… Lehet, hogy ez túlzás, de azért egy próbát megérhet mindenkinek.
1. Az óvodában
"Hogyan érzi magát?"
Sajnos túl sokan panaszkodnak az óvónőkre: nem mondják el rendesen, mi történt a gyermekünkkel aznap, nem elég lelkes és hasonlók – az már mellékes, hogy a mi gyerekünk csak egy a 28 közül… Belegondoltunk valaha is abba, mennyire fárasztó lehet ennyi kisgyermekért felelni, odafigyelni? Igen, ő választotta ezt a hivatást, de attól még nem könnyű szakma. Mi lenne, ha délután nemcsak azt kérdeznénk meg, milyen napja volt a gyerkőcünknek, hanem azt is, milyen napja volt az óvónéninek? Bizonyára roppant jól esne neki egy hosszú nap végén, hogy valakit a szülők közül az ő hogyléte is érdekel. Hasonló a helyzet az orvosainkkal. Megkérdezte már bárki is a háziorvost vagy a gyermekorvost, vajon ő hogyan érzi magát?
2. A boltban
"a mosoly tényleg nem kerül semmibe"
Ha hosszú a sor a kasszánál vagy épp elromlott a fizetőterminál, hajlamosak vagyunk a boltosokat okolni akkor is, ha ők erről egyáltalán nem tehetnek. Valakin sajna mindig le kell vezetni a feszültséget, amit a várakozás kiváltott, pedig megpróbálhatnánk máshogy is. Ahelyett, hogy türelmetlenül toporgunk, és fennhangon mondjuk a magunkét, próbáljuk beleképzelni magunkat az ő helyébe. Vajon milyen lehet nap mint nap fogadni az emberek reklamációját, kezelni a dühüket olyan dolgokért, amit ő nem tud befolyásolni? Talán kevésbé végezné megkeseredve az eladó a munkáját, ha mérges vevők helyett megértő, türelmesebb, mosolygós vásárlókkal találkozna. A mosoly például tényleg nem kerül semmibe.
3. Az autóban
"...ha néha-néha előzékenyen közlekednénk"
Mindenki rohan, dudál, előzget csupán azért, hogy (maximum) 5 percet nyerjen a drága idejéből, vagy éppen azért, mert presztízskérdést csinál abból, hogy eggyel a másik előtt járjon. Az egyik nagy „kedvencem” az, amikor a dugóban araszoló vezető még csak véletlenül sem mond le az elsőbbségéről, hiába áll a másik autó a kereszteződésben már jó ideje. Miért lenne nekünk rossz, ha néha-néha előzékenyen közlekednénk? Miért ne lehetne villogás, nyomasztás, dudálás nélkül hajtani a kocsit? Teljesen feleslegesen stresszeljük a velünk egy úton vezetőket, ami ráadásul még balesetveszélyes is.
4. Akik az utcán élnek
"legalább emberszámba vegyék"
„Aki az utcán él, biztosan alkoholista, azért is került az utcára” – hangzik a jól ismert előítélet, ami miatt sokan feljogosítva érzik magukat arra, hogy semmibe vegyék az otthontalan embertársaikat. A fejüket is elfordítják, ha meglátnak egyet, ahogy mondjuk újságot árul az autó mellett. Annak a férfinak, nőnek, aki elvesztette mindenét, mindennél nagyobb szüksége lenne arra, hogy legalább emberszámba vegyék. Épp ezért nem mindegy, hogyan viselkedünk, amikor hajléktalannal találkozunk. Próbáljuk meg legalább egy kis kedvességgel enyhíteni azt a kiszolgáltatottságot, amiben él.
(Fotó: Shutterstock)