Ilyenkor a finisben milyen stratégiát érdemes követni, van még értelme tanulni?

– Már próbálok nem stresszelni az egészre, csak a lényegesebb dolgokat futom át újra, bizonyos szempontokat nézek át. Amit meg lehetett tanulni, úgy érzem, már megtanultam – mondja az érettségi előtt álló Molnár Kristóf.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója is úgy véli, ha valaki tisztességesen készült és sikerült mindent elsajátítania, akkor valóban az a helyes, hogy hagyják a diákok leülepedni a megszerzett tudást.

– Meg lehet még nézni néhány feladatsort és ezzel további önbizalmat építeni – tette hozzá.

A mostani végzős évfolyamot érintette a legjobban a járvány, hiszen már az előző év második felét is otthon kellett tölteniük, a mostanit pedig szinte teljes egészében. A felkészülést ez hogyan érintette? Mennyivel volt könnyebb, nehezebb vagy más?

H.P.: – Összességében azt gondolom, nem lehet vitatni, hogy a diákok döntő többsége számára a jelenléti oktatás hatékonyabb. Nyilván vannak olyanok, akik önállóan is fel tudtak készülni, rendelkeznek olyan fegyelemmel, eszközrendszerrel, tudással, ami akár kedvező is lehet számukra, de ez a ritkább. Azt is remélem, hogy a végzős évfolyamoknál, főleg, ahol vannak erősebb motivációk és az érettségi nem végállomás, hanem a továbbmenetel feltétele. Akik továbbtanulásban gondolkodnak, már meg tudták keresni azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével megfelelően el tudtak mélyedni a tananyagban és az megfelelően be is épült. Itt nem elsősorban a magánórákra gondolok, sokkal inkább az egymással vagy a tanárokkal való konzultációra.

M.K.: – Szerintem mindenképpen nehezebb volt így felkészülni, hogy nem volt kontaktóra, nem voltak ott közvetlenül a tanárok. Úgy érzem, ők mindent megtettek, hogy megpróbáljanak ugyanúgy felkészíteni minket, de természetesen elbuktunk olyan lehetőségeket, mint például egy valós körülmények között megszervezett próbaérettségi. Én mindenképpen szívesebben lettem volna ott a tanárral a jelenléti órán, és igen kevés osztálytársam van, aki azt mondta, nagyon jó, hogy online vagyunk és így jobban fel tudott készülni.

A tanárok számára szintén nehezített pálya lehetett az elmúlt időszak, a többségnek azért sikerült alkalmazkodni a körülményekhez?

H.P.: – Különbözőek vagyunk, a tantárgyaink is különbözőek, ezeket eltérő eredményességgel lehet tanítani digitális eszközökkel. Vannak, akik könnyebben, vannak, akik nehezebben alkalmazkodtak. Ez akár korosztályi kérdés is lehet, de függ a tanítási attitűdtől, attól, hogy a kolléga mennyire volt korábban barátságban a számítógépekkel. Az azonban biztos, hogy akiknek végzős osztályaik vannak, mindannyian az egész országban óriási erőfeszítéseket tettek, hogy felkészítsék a diákokat. Hiszen a legtöbben 3-4 éve tanítják őket nagy elkötelezettséggel, és azt szeretnék, hogy méltóképpen, sikeresen érjenek véget a középiskolai évek.

A jövőben nem szeretném, ha újra ebben a helyzetben kellene tanítanunk, de biztosan lesznek olyan rövidebb időszakok, akár az érettségi előtt, amikor érdemes lesz a digitális munkarendet nem kényszerű körülmények között, hanem önkéntesen alkalmazni.

Mely tantárgyi vizsgák előtt nagyobb az izgalom?

M.K.: – Nekem még három vizsgám van hátra, az informatikát és az angolt már korábban megcsináltam, előrehozott formában. Talán az emelt matektől tartok jobban, mert az tud trükkös is lenni. Történelemből volt egy próbaérettségi-szerűség itthonról és kiderült, hogy mennyire hiányos a tudásom az ókorból és a középkorból. De ezeket elkezdtem átnézni tüzetesen, és úgy érzem, jól felkészültem.

H.P.: – Nyilván kicsit más jellegűek a tantárgyak, a magyar írásbeli például alapvetően azt méri fel, hogy hova jutottunk el négy év gimnáziumi fejlesztéssel és az általános iskola alapjaival, értjük-e a szöveget, megtudjuk-e fogalmazni a gondolatainkat, tudunk-e érvelni, elemezni. Nem is annyira a konkrét ismeretanyagot kéri számon, hanem – szerintem nagyon helyesen – azokat a készségeket, amelyeknek ki kell alakulniuk.

A felkészülés vége felé derült ki, hogy nem lesz szóbeli érettségi.

M.K.: – Igazából ez nagyon sok mindenen nem változtatott, még könnyebb is a helyzet, hiszen sok tételt nem kell megtanulni. Például magyarból, aki középszinten vizsgázik, annak nem kell tudnia az írói életrajzokat. Valamennyi terhet levett tehát a vállunkról, bár ezeknek a nagy részét úgyis az írásbeli után tanultuk volna meg. Viszont az eddigi tapasztalataim alapján én sokszor a szóbelivel húztam fel a jegyeimet, a pontjaimat. Arányosan azonban nem veszítünk a felvételinél, mert másoknak sincs meg ez a lehetősége. Mindenki ugyanannál a startvonalnál áll.

Egy középiskolában talán az utolsó év a legemlékezetesebb a rengeteg programmal, szalagavatóval, ballagással, tánctanulással, bankettel. Az osztályközösségek mennyire tudtak együtt maradni, be lehet ezeket valahogy pótolni?

M.K.: – A szalagavatóra nincs semmi esély, ballagás talán lesz júniusban, de egyáltalán nem biztos. Nem láttuk egymást november óta, nem is találkozhattunk privátban sem, persze ezt az osztályközösség is megsínylette. Arra készülünk, hogy bankettet tartunk és szerenádozni is fogunk. Próbálja az iskola, a tanárok és mi is kihozni a legtöbbet a helyzetből, de ez akkor is eléggé fájdalmas és sajnos visszahozhatatlan. Lezárul egy korszak, úgy, hogy nem is voltunk együtt.

H.P.: – Mindenkinek nagy veszteség ez, hiszen ilyenkorra már az osztályok a korábbi évek kirándulásai, egyéb rendezvényei miatt általában összetartó közösséggé formálódtak, sok-sok barátság kialakul. A középiskolás évek arról is szólnak, hogy ki mennyire tudja megtalálni önmagát, mivel akar foglalkozni, formálódik a személyisége, az egyénisége. Mindez akkor tud a legteljesebben alakulni, ha kicsit mások tükrében nézhetjük magunkat. Ez érvényes a tanárokra, osztálytársakra is. Sok olyan élmény elveszett, amelyekre nagy szükség lett volna. És veszteség ez a helyzet a szülőknek is. Bizonyos értelemben a szalagavató és a ballagás azok a rendezvények, amelyeken utoljára láthatják a gyermekeiket gyerekként, de egyre komolyabbá válva. Jó érzés büszkének lenni a gyerekeinkre, és ebből a szülők most kimaradnak. Sokan kerestek meg, hogy lehetne-e ezeket valahogy pótolni. Az utolsó tanítási órákhoz közeledve sokat beszéltünk a diákokkal arról, hogy mi vár rájuk. Sokszor azt veszem észre, hogy egy-egy ilyenkor elhangzó mondatra jobban emlékeznek, mint egy matekfeladat megoldására.