Egy átlagos napon több mint 100 bejövő hívást kapnak, 8-10 segélykérő levél érkezik és 3-4 chat beszélgetés zajlik. A megkeresések között vannak úgynevezett kopogtató hívások is, amit azért indítanak a hívók, hogy megtudják, él-e a kék vonal, mi történik, ha felhívja valaki a 116 111-es tinédzserek számára működtetett segélyhívó számot – mondta Reményiné Csekeő Borbála, az alapítvány szakmai vezetője a Kapcsolj Egyből oldalnak.

Leggyakrabban milyen problémákkal keresik meg Önöket a fiatalok?

– A tavalyi statisztikát a testi-lelki egészség vezette, ezen belül a szorongásos panaszok. Ez nem pszichiátriai diagnózis szintű szorongás érzés, hanem rossz közérzet, a valamitől való tartás, félelem akár konkrétan meghatározott dologtól, vagy a kevésbé fókuszált lelkiállapot megélése és az erről való beszélgetés igénye volt 2019-ben a listavezető.

A második nagy kategória, a párkapcsolati problémák témája, ami egy igen összetett kategória. Benne vannak a kiskamaszok első párkapcsolati próbálkozásainak a nehézségei, fájdalmai, de benne vannak az inkább fiatal, huszonéves korban jellemző párkapcsolati problémák is, az erőszak, a bántalmazás, vagy azok a nehéz helyzetek, amikor egy hosszabb kapcsolatban alakulnak ki mély konfliktusok, a hűtlenség vagy maga a szakítás. Ezt követik a családi témák, a leghétköznapibb problémáktól, a szülőkkel, testvérekkel való konfliktustól egészen a bántalmazásig. Utána a kortárs kapcsolatok, barátok közötti nézeteltérések alkotnak önálló témacsoportot.

Nagyon színes tehát az a tematika, amivel hozzánk fordulnak a gyerekek. Sokszor nem egy jól megfogható problémával hívnak minket, hanem rossz hangulat, magány érzés: a „nem fogadnak el”, „nem hallgatnak meg” érzés miatt telefonálnak. És nagyon gyakran olyan típusú veszteség vagy kudarc után hívnak minket, ahol nem a problémamegoldás a beszélgetés célja, hanem „csak” a meghallgatás, a támogatás, a támasznyújtás. Mert nincs igazán olyan típusú megoldás, amire egy tervet kellene közösen kitalálnunk a hívónkkal. Mert nem tudunk olyan információval segíteni, amitől a gyász, vagy a szakítás, esetleg a sikertelen felvételi hirtelen megoldódna.

Annak a munkának, amit Önök végeznek, a krízis megoldása és nem a terápiás beszélgetés a célja. Ezzel mindenki tisztában van?

– Ez egy elsősegély szolgálat, támogató telefon szolgálat, így semmiképpen sem a terápiás beszélgetések biztosítása a célunk. A telefonvonal vagy az online felületek szűkített kommunikációs csatornák, nem hiszem, hogy alkalmas lenne komoly terápiás munkára. De persze, vannak olyan helyzetek, amikor a krízisintervenció, a megelőzés az adekvát segítség. Tavaly több mint ezer olyan hívásunk volt – és a szám az előző években is hasonlóan alakult –, amikor konkrétan szuicid krízisből, öngyilkossági gondolatok, késztetések közepette hívtak minket. Arra is volt példa, hogy a telefonáló már elkövetett valamilyen önagresszív tettet, bevette már gyógyszert, amikor beszéltünk vele. Természetesen nem gondolom, hogy csak a szuicid krízis a krízis, illetve minden krízisben ott lehet a szuicid veszély, de amikor már megfogalmazódik az öngyilkossági szándék, az a legsúlyosabb eset, akkor egyértelműen akut intervencióra van szükség.

Ilyen helyzetekben hogyan tudnak segíteni?

– Amikor az öngyilkosság lehetősége felmerül, vagy vannak erre való utalások a fiatal részéről, a mi dolgunk az, hogy valamilyen módon elválasszuk az érzéseket, a lelkiállapotot a szubjektív megélést és azt a tervet, amire készül. Az etikai elveink alapján az öngyilkosságot semmilyen esetben sem tudjuk megoldásnak tekinteni. Nem tudunk az öngyilkosságon gondolkozni vagy ezen az úton bárkit is támogatni, viszont az e mögött lévő érzéseket, azt a kétségbeesést, azt a kilátástalanságérzetet, a fájdalmat, szomorúságot, tanácstalanságot, el tudjuk fogadni, meg tudjuk tartani. Ezekről a negatív érzésekről lehet velünk beszélni.

Nálunk van tér és van fórum, ahol lehet sírni, ahol lehet dühöngeni, ahol lehet panaszkodni. A segítőink azt képviselik, hogy a negatív érzések érthetőek, jogosak és megélhetőek. Abban tudunk segíteni, hogy azokra a helyzetekre, amelyek a negatív érzéseket kiváltották, valódi megoldást, valódi tervet, tényleges segítséget találjunk. Ez minden esetben más. Vannak olyan akut helyezetek, amikor csak az tud a fókuszban lenni, hogy a megkereső hív mentőt vagy a telefonos ügyelő, mert másra már nincs idő. És vannak krónikus helyezetek, amikor nem arról van szó, hogy ott van a penge a gyerek kezében, vagy most ki tudja milyen gyógyszereket vett be, hanem például elhúzódó áldozatszerepben van, vagy családon belüli bántalmazást él meg, de lehet, hogy kortárs bullying okoz problémát az életében, és ebben a szerepben és a kialakult lelkiállapotban fogalmazódik meg a halálvágya, a feladás. Ezekben a helyzetekben a megoldás is hosszabb távra szól. Lehet, hogy gyerekvédelmi beavatkozásra van szükség, de lehet, hogy elég a pedagógiai segítség. Ezekben a helyzetekben mindig az válik a beszélgetés céljává, hogy találjunk olyan erőforrást, hozzátartozót vagy szakembert a gyerek környezetében, aki konkrét és személyes segítséget tud adni a számára, hogy ne maradjon egyedül a helyzetben.

Mennyire lehet ilyen módon hatékonyan beavatkozni a krónikus állapotok kezelésébe?

– Változó. Az esetek nagyon nagy százalékában abból indul a beszélgetés, hogy nincs senki. „Nem számíthatok senkire”, „Nem tudok elfogadni semmilyen segítséget”, „Ha lenne segítség, már megtaláltam volna”, stb. A krónikus krízisből telefonáló gyerekeknek időt kell adni. Ezek a beszélgetések nagyon gyakran 30-40 percig is eltartanak, de lehet több idő is, mire ez a nagyon beszűkült állapot kicsit oldódik. És sajnos vannak olyan gyerekek is, ahol a család tényleg nem támogató, tehát éppen ebben a közegben a legrosszabb, a legnehezebb neki élni. És előfordul az is, hogy az iskolában sem egyértelmű, hogy ki az, aki segíthet neki. Nem biztos, hogy az osztályfőnök lesz az, aki támogatja, és az sem biztos, hogy van szociális segítő vagy iskolai pszichológus. De ha elég alaposan felderítjük a környezetet, akad egy nagyszülő, egy szaktanár, egy edző, a barátnő szülei. Általában azért kiderül, hogy vannak pozitív szereplői is az életnek.

Illetve, ha mégis arrafelé megy a beszélgetés, hogy a hívónk természetes közegében nincs megszólítható felnőtt, akkor a gyermekjóléti szolgálat az, ami viszont minden településen működik. Ugyan előfordulhat, hogy csak egy részállású szociális munkást jelent kedd és csütörtök délután, de minden település tartozik valahova a gyermekjóléti szolgálatok hálózatában. Ilyenkor ezt tudjuk ajánlani, mint legkönnyebben elérhető segítséget.

De van olyan eset is, amikor úgy tudunk a leghatékonyabbak lenni, hogy a gyerek lemond az anonimitásáról, és mi tudunk jelzést tenni, így kicsit proaktívabban tudunk segíteni abban, hogy elinduljon a segítő folyamat. Ezekben az esetekben utánkövetést is végzünk, tehát biztosak lehetünk abban, hogy lesz segítő szakember, akinek a hivatása, hogy ne maradjon egyedül ez a gyerek.

Mennyire jellemző, hogy az ország teljes területéről hívják Önöket és nem csak a fővárosból?

– Ebben egyre nagyobb a bizonytalanság. Azt tudom mondani, hogy amíg többen hívtak minket vezetékes számról, addig azért elég megnyugtatóak voltak a statisztikáink. Akkoriban lehetett látni, hogy milyen körzetekből érkezik a bejövő hívás. Az elmúlt 3-4 évben viszont alig hívnak minket vezetékes számról, így nagyon kevés a területi adatunk. Viszont a történetekből, amikben valahogy fontossá válik a hely, kiderül a lakókörnyezet, hogy például egy tanyáról vagy egy kistelepülés, egy vidéki városból hívnak minket. Amikor konkrét információt kér a gyerek, hogy hova tud menni egy tinédzser ambulanciára, vagy hol van valamilyen orvosi ellátás, akkor derül ki, hogy honnan hívnak bennünket. Ez is elég megnyugtató a tekintetben, hogy nem nagyon látunk különbséget, hogy régiónként súlyos eltérések lennének. Sokan telefonálnak kistelepülésekről, talán azért is, mert kevésbé van jelen más segítő szervezet, kevésbé jellemző az, hogy lennének alacsony küszöbű közösségi terek, vagy lenne olyan iskolán kívüli gyerek közösség, ahol segítő felnőtteket lehet találni. A kistelepülésekről érkező hívások felülreprezentáltsága jellemző, de nem mondanám azt, hogy túlzottan meghatározó lenne.

Az Önökhöz forduló gyerekek, fiatalok milyen életkorból kerülnek ki leginkább? A tinédzser kor sok nehézséget hozhat a felszínre, és emiatt esetleg több hívójuk van a 16-18 évesek köréből, vagy nem így van?

– Érdekes, hogy amióta a telefonon való kommunikáció, meg egyáltalán a mobiltelefonok elterjedése meghatározóvá vált, kicsit lejjebb ment a hívóink életkori átlaga, már 10 év körüli gyerekek is egészen adekvátan és kitartó figyelemmel tudnak beszélgetni velünk. Vagyis az alsó korhatár a 10-11 év. Legnépszerűbbek a klasszikus kamaszkorban vagyunk, a 14 és 16 évesek között, és van egy kis változatosság a különböző csatornákon. A chat szobában kicsit idősebbek keresnek bennünket, inkább a nagykamaszok vannak többségben, és levelet a 18-20 vagy fiatal huszonévesektől kapunk leginkább.

Mennyire jellemzőek a problémák az egyes korcsoportokra? Például a legsúlyosabb krízishelyzetek nem a kamaszok, a 16-18 évesek között jelennek meg?

– Inkább azt mondanám, hogy ugyanazok a problémák máshogy jelennek meg a különböző korcsoportokban. Egy szakítás mindig nagyon fáj, de más, amikor egy 14 évessel szakított az első barátja 3 hónap után, és más a szakítás 21 évesen, terhesen. A téma a szakítás, ami mindig fáj, és nálunk nincs olyan, hogy kis probléma vagy nagy probléma. A szakítás egészen eltérő szemszögből krízishelyzet egy kiskamasznak és mást nehéz megélnie egy fiatal felnőttnek.

Ugyanígy a családon belüli konfliktusoktól vagy a családon belüli erőszaktól is nagyon szenved minden korosztály, de egészen más az a nézőpont, amikor egy otthonról elköltözött vagy kollégiumban élő fiatal felnőtt vagy a felnőttségét nagyon váró, már önállósódó nagykamasz aggódik az édesanyja miatt, mert az anya agresszív párkapcsolatban él. És más, ha ezt egy 14 éves gyerek éli meg, aki nem tud hova menni, és aki benne van az erőszak központjában. Ugyanazok az élethelyzetek a különböző életkorú gyerekeket másként érintik meg, és másképpen is fogalmazzák meg emiatt: egy tizenéves konkrétabban ír le egy történetet, és így kér segítséget. Sokszor a konkrétumoktól már eltávolodni kész, hosszú levelet kapunk egy huszonévestől, aki esetenként már úgy keres meg minket, hogy több segítő szakembert megjárt, már gyűjtött eszközöket ahhoz, hogy jobban meg tudja fogalmazni hol tart, mi az a döntési helyzet, amiben elakadt, és amiben segítséget vár. Persze ezek a különbségek nem csak életkortól függhetnek, nehéz általánosítani.

Nem tudjuk és talán nem is kell kikerülnünk a járvány időszakát …

– … Nem kell, hiszen nagyon is tematizálják a beszélgetéseket a vonalainkban is.

Hogyan befolyásolja a gyerekek, fiatalok érzéseit, lelki világát a megváltozott világunk, változott-e bármi a beérkező hívásokat érintően?

– Érdekes, hogy már januárban, amikor éppen hogy csak kopogtatott a vírus Európa küszöbén, megjelent a vonalban maga a vírus témája, az ettől való szorongás. Január legvége óta készítünk statisztikát azokról a hívásokról, amikben kifejezetten a koronavírus vagy a járványügyi intézkedések miatti helyzetben kérnek segítséget a hívóink. Ma délelőttig 260 körül van ezeknek a hívásoknak a száma. Ez persze nem mind kifejezetten a vírus vagy a betegség témával foglalkozik, hanem egyre inkább jellemző, hogy a járványügyi intézkedések hatásai érezhetőek. Egyrészt a családok összezártsága növeli a frusztrációt. Sajnos nem egy olyan hívásunk volt már, amiben a családon belüli erőszak miatt kértek segítséget. Eddig meg tudtak így-úgy küzdeni a jelenséggel, mert el lehetett otthonról menni, volt ahol a nagyszülő jelentette a vészkijáratot, volt ahol azért került egy fiatal kollégiumba, hogy a megbetegítő légkörből kiszakadjon, de most ez persze nem lehetséges. Volt, hogy azt javasoltuk, hogy a rendőrséghez forduljon a hívónk, mert a leírt helyzetből kiderült, hogy nem lelkisegélyre, hanem jogi segítségre és azonnali rendőri intézkedésre van szüksége.

A másik topik a digitális oktatás, amit nagyon sokféleképpen élnek meg a gyerekek. Vannak olyan gimnazisták, akik rendelkeznek a részvételhez szükséges kompetenciával, nem „magas léc” a Skype-on való kapcsolattartás, vagy Zoomon részt venni az órán, esetleg a Google Classroomot használni. Ezekben az esetekben inkább az aggódás van fókuszban, hogy mi lesz az érettségivel, a továbbtanulással, meddig fog tartani a mostani helyzet, mikor tudok találkozni az osztálytársaimmal, hogyan hat ez a teljesítőképességemre, a sportteljesítményemre, mi lesz az edzésekkel. És van olyan rétege a társadalomnak, régiónként eltérő arányban, ahol nem tud igazán megvalósulni a digitális oktatás. Ahol elvileg online kellene „iskolába járni”, de nem nagyon jut el az információ, nincs eszköz, amivel kapcsolatot lehetne tartani. Itt inkább az unalom és a strukturálatlan, szétfolyó napok okoznak rossz közérzetet a gyerekeknek.

Azt vettem észre, hogy március közepétől hirtelen ugrás volt a hívásokban, most, április elején a járványügyi helyzet már hátteret ad a beszélgetéseknek, egyre kevésbé konkrétan emiatt telefonálnak a gyerekek. Mintha a járvány újdonsága lecsengene. Viszont a járványhelyzet az eddig is ott lévő általános rossz közérzetet, a szorongást és a depresszív panaszokat mélyíti, a családon belüli konfliktusokat vagy a párkapcsolati problémákat is átszínezi. A járvány egy plusz dolog, ami miatt szorongani kell, ami egzisztenciális nehézségeket is hoz, ami hat a párkapcsolatra, mert „nem engednek el”, és „nem aludhatok ott”. A gyerekek mindennapjaira is erősen hatnak a korlátozások, amit ők nagyon gyakran úgy fogalmaznak meg, hogy „most, amikor nem járok iskolába”, „most, amikor van ez a másik helyzet”.

(fotó: Shutterstock)

kapcsolj egyből!krízis