Leterítjük a plédet – és ezzel a mozdulattal kezdetét veszi a nyílt színi társasjáték. Köröskörül kibicekkel... A helyszín ezúttal egy Balaton-parti szabadstrand. Árnyas fák, frissen átépített napozópart, színes úszó móló, csúszda, kis trambulin, beljebb büfé, mellékhelyiségek, labdapályák – nem lehet panasz. Röpülnek a pokrócok, a levegőben pedig az intelmek.

–Andriska, vedd le a zoknid, abba’ nem mehetsz a vízbe!

Andriska magabiztos hatéves, már a lépcsőnél jár. Anya vetkőzik, a többi gyereket figyeli, aztán felkiált.

– Andriska! Gyere vissza! Mit mondtam??!! Süket vagy?! Itt a papucsod!

Andriska immár két lépcsőfokkal közelebb van a vízhez, s ugyanennyivel messzebb a családjától. Ami egyet jelent a pokróccal. Ott elég nagy a nyüzsgés, s ezt Andriska jó érzékkel előre kisakkozta. Zoknik, szandálok, trikók hevernek színes összevisszaságban. El se fért volna. Se ő, se a zoknija. Most már az utolsó lépcsőn, bokáig vízben áll. Fuszekliban.

– Úristen! Andris!!!! Vizes lett a zoknid!!! Hogy te mindig mást csinálsz, mint amit mondok!!! Azonnal gyere ide, érted?!!

Anya kiabálása már-már üvöltés. Indulatában nemcsak azt felejti el, hogy harmincnyolc fok van árnyékban, s a zoknik, ha ki se csavarja, akkor is azonnal megszáradnak, de a humorát is elhagyta valahol. Vagy nem is volt. Apa viszont bölcs. Ő eddig egy szót se szólt. Ám amikor Andris mellett egy idős hölgy megcsúszik a lépcsőn, csak megszólal.

– Jól tette a gyerek! A zokni tapad, legalább nem csúszott meg. Még baleset is lehetett volna!

Anya félig tudott átöltözni, ideges, de már nem kiabál. A tettek mezejére lép. Kicipeli Andrist a lépcsőről a fűre, lerángatja róla a vizes zoknikat.

– Itt maradsz! Megvársz! Majd bejössz velem!

A többi gyerek már a vízben, amikor újra odanézek, Andris anyával araszol a lépcsőn. Végre bent vannak, derékig. Anya sikkant, hú, ez hideg! (A parton ott a kiírás: a víz hőmérséklete 27 fokos!) Mindegy, anya vonásai végre megenyhülnek, már nem kiabál. A víz, mindig is tudtam, felér egy nyugtatóval.

Még apa kerül a látóterembe, ahogy a vízben felverekszi magát a család egyetlen rózsaszín matracára. Idáig fújta. A csapat gyerek tolja, húzza, alámerülnek, meg akarják szerezni, de nem engedi. Anya rájuk szól, hagyjátok, először apáé, aztán majd megkapjátok!

Bevallom, halk fohászokat küldök az ég felé: fordítsák már fel!

Diadalordítás jelezte: fohászom meghallgatásra talált. Milyen érdekes, apa némi durcáskodás után beállt vontatónak. Innentől játszottak végre. Csak kiböjtöltük!

Amúgy ezeknek a strandos családi jeleneteknek se szeri, se száma. Sokféle családról mesélnek. Nem is tudom, miért jutott eszembe a bölcs mondat, amely talán Szent Ignáctól való: Az első könyv, amit a gyerek olvasni kezd, a szülei.

Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?

schäffer erzsébetblogcsaládcsalád mint pozitív értéknyaralásgenerációkon átívelő együttműködésszülőgyermeknevelés