Gőz László: „Csak ki kell nyitni a kincsestárat”
Szerző:B.G.2020. 05. 19.Interjúk
A kiváló jazz-zenész, zeneakadémiai tanár, nem mellesleg a Budapest Music Center tulajdonosa nemhogy lendületét veszítette volna a koronavírus okozta kulturális atomcsapás hatására, sokkal inkább felpörgött. És új projekt előkészítésén dolgozik.
Edzettem a lelkem, mielőtt felhívtam, mert drámai lehet egy bezárt kulturális magánintézmény vezetőjének lenni. Gondolom, a „hogy van?” kérdésemmel kinyitom a panaszcsapot.
– Akkor nem mondom, hogy remekül, mert leblokkolom. De előrebocsátom, hogy panaszt tőlem nem fog hallani.
Hogy csinálja? Önmegtartóztat?
– Egyáltalán nem. Egyszerűen jól vagyok, mert leköt a régóta tervezett operaház építésének előkészítése, ami valójában a BMC bővítését jelenti. 2022-re kifut a Budapesti Music Center beruházására felvett hitel, és belekezdhetünk az új projektbe, ami ugyan többszörös terhet jelent majd, de immár egy olyan fedezettel, amilyen a BMC.
Ha lehet, most még kevésbe értem a lelkesedését. Hónapok óta be van zárva a „boltja”, ha szabad így fogalmaznom, és azon lelkesedik, hogy építi az újat, ahelyett, hogy örökre eltemetné azt a tervét. Mi a baj velem?
– Lassítok. A BMC valóban be van zárva, de szeptemberre vagy legkésőbb októberre bizonyosan kinyit. Most csak azért nem üres, mert ott lakik Kurtág Gyuri bácsi, napi kétmilliót azonban kétségtelenül kivisz a kasszából, és ez egyáltalán nem öröm. De mivel a nyitása óta évente hétszázötven rendezvényt tartottunk, ami részben finanszírozta a koncerteket, a lemezkiadót, a könyvtárat, a kurzusokat, talán nem jelent katasztrófát a félévnyi szünet, van némi tartalékunk. Amúgy is sokan dolgoznak otthonról, és azért páran hetente néhányszor bejárunk.
A kényszerszünet idejére mit csinál a munkatársaival?
– Senkit sem küldtünk el, a BMC csapata fantasztikus, a szakácsok, étteremvezetők éppen hangszigetelik az új próbatermünket, javítgatjuk a 7 év alatt tönkrement dolgokat, és mindenki a folytatásra gyúr. Ez a BMC legnagyobb erőssége!
Arra még nem gondolt, hogy kulturális intézményvezetőknek túlélési kurzust tartson?
– Ne hozzon zavarba! Az állami intézmények dolgozói talán nincsenek olyan nagy bajban, kivéve, hogy nincs jegybevételük. Igazán a közönséget sajnálom, mert az élőzene mindenkinek hiányzik.
Térjünk vissza az operához! Megújul az Andrássy út palota, megmenekült az egyszer már halálra ítélt Erkel, hamarosan kinyitja kapuit az Eiffel-ház, amely ugyancsak az egyik otthona lesz az operajátszásnak. Azt gondolja, hogy fizető nézőkkel tud megtölteni egy újabb helyet, amelyet ráadásul a barokk és kortárs operajátszásnak szentel?
– Azt bizony. Mikor annak idején a BMC építéséről meséltem itt, sokan néztek álmodozónak, fantasztának, de akik ismertek, tudták, hogy mindenáron megcsináljuk. Végül is 24 éve a BMC is így indult, párezer forintos alaptőkével Zenei Információs Központot hoztunk létre, támogatás nélkül, egy lepukkant számítógéppel.
Persze, nem mindegy, hogy mekkora helyet álmodott meg!
– Az operajátszásra alkalmas teret cca. hétszázötven férőhelyesre tervezzük, de szeretnénk egy kamaratermet és egy nagy próba- és rendezvénytermet is.
Az nem egy garderobe méret, nem sufnituning pinceszínház. Ha nem lenne a BMC-s múltja, azt hinném, hogy nem bátor, hanem vak. Hogy akarja fenntartani a folyamatos érdeklődést? És hogyan akarja gazdaságossá tenni a működést, amikor az opera nem filléres műfaj?
„Csak ki kell nyitni a kincsestárat, és remélhetőleg az operarajongó közönség ott fog kopogtatni a kapun.”
– Európában 156 operaház ontja magából a jobbnál jobb előadásokat, legyen ez 300 évvel ezelőtti, vagy akár most írt darab. Nem állnék be a gyártósorba, mert ahogy mondja, azt a terhet nem bírnám el, de beállok a vásárlók közé, meghívjuk a szólistát, a rendezőt, és ha kell, ideszállítjuk a díszletet, és már csak egy hazai zenekar vagy kórus kell, így töredék összegből létrehozzuk a produkciót. És egy operabarátnak nem kell Lyonba, Frankfurtba vagy Barcelonába elutaznia érte. Ami pedig a barokk operákat illeti, azokból létezik hozzávetőlegesen ötezer jó vagy egyenesen kitűnő darab, és jó, ha ismerünk belőlük harmincat. Csak ki kell nyitni a kincsestárat, és remélhetőleg az operarajongó közönség ott fog kopogtatni a kapun. A finanszírozás most is két helyről jön, kapunk körülbelül 25 százalék állami támogatást, a többit a rendezvényekből keressük meg.
A puding próbája majd az evés lesz. Szurkolok. Mikorra tervezi az új ház megnyitását?
– Ott tartunk, hogy a kormány áldását adta a tervre. A közel hatmilliárdos projektből kétmilliárd forint támogatást kaptunk. Ebből vásároljuk meg a BMC melletti egyik ingatlant. Ha ezen túljutottunk, megkezdjük a tervezést, és 2022 után a már említett hitelből jöhet az építkezés. 2023-24-re talán készen leszünk az új épületrésszel.
Budapest az operakedvelők Mekkája lehet, feltéve, hogy a vírusokat közben sikerül megzabolázni, és újra megtölteni a most üresen tátongó közösségi tereket.
„ilyen zenei kínálat, ilyen sok tehetséges muzsikus egy országban nagyon ritka”
– Másra gondolni sem akarok, hiszen ilyen zenei kínálat, ilyen sok tehetséges muzsikus egy országban nagyon ritka! Mindig jól szórakozom azon a tényen, hogy a legtöbb Grammy-díjat Solti György kapta a világon, megelőzve a Beatles-t és a Rolling Stones-t. A tehetségek országa ez az ország!
Abban is tévedek, hogy mostanában sokan sírják el a bánatukat a vállán?
– Abban nem téved. Az előadóművészeket nagyon megpróbálja ez a munkanélküli időszak. A szabadúszók egy kis segítséget kapnak a kulturális tárcától, Artisjus-tól, EJI-től. A zeneszerzőket pedig mi is igyekszünk inspirálni és támogatni, a héten kiírjuk az ötödik szimfonikus- és kamarazenei versenyt, amelynek az eredményhirdetése majd októberben lesz a Café Budapest keretén belül.
És hogyan éli meg a vészhelyzetet családapaként, gyakorló nagypapaként?
– Nem rosszul. Az unokák nagy kihívást jelentenek, de időből most jóval több van, így rájuk is jut. Igyekszem kiélvezni minden percet. Alapvetően eljárós, mondhatni munkamániás vagyok, de a ház körül is sok a teendő, azokkal is jól elvagyok. Péter fiam pedig velem dolgozik, bár néhány hónappal ezelőtt nagy elhatározásra jutott, hogy felvételizik a zeneakadémia elektronikai zenei tanszékére, ahol az úgynevezett hangdizájnereket képzik. Azóta készül a felvételire, kicsit megtanult zongorázni, és alámerült a szolfézs rejtelmeiben. Mivel harminchárom évig tanítottam az akadémián, már csak önös érdekből is igyekszem segíteni a felkészülését.
Olvassa el a Mindennapi örömök rovat korábbi interjúit is:
- Csepregi Éva: "Minden reggel tornával kezdem a napot"
- Csapó Gábor: "Rettegésben tartom a gyomokat"
- Lukács Sándor: "Megírtam életem első szonettjeit"
- Márta István: Van remény a POSZT megmentésére
- Szörényi Levente: "Hogyan tolom át a szájmaszkon a tortát?"
- Szinetár Miklós: „Nem bánom, hogy most nem nekem kell döntenem”
- Bodrogi Gyula: „Írok és farigcsálok”
- Monspart Sarolta: Mindenkitől kell most egy kis "akaróka"
- Szarvas József: "Ások és dalolok"
- Juhász Judit: "Jó tudni, hogy ránk is jut figyelem"