Jolán idén töltötte be 70. életévét, de a mai napig aktív a munkaerőpiacon. Azt vallja, hogy a munka nemcsak nemesít, hanem fitten is tart.

– 18 éves korom óta dolgozom, azóta nincs megállás. A családalapítás idején ugyan otthon maradtam és édesanyaként, illetve háziasszonyként is ki tudtam teljesedni, de amint a gyermekeim nagyobbacskák lettek, rögvest visszaálltam a munkába. Több évtizedig egy szövőgyárban dolgoztam, de a vágyam mindig is az volt, hogy az elesetteken segíthessek. Jelenleg önkénteskedem és részmunkaidőben házi betegápolást vállalok. Apró dolgokat tudok már csak megtenni – etetés, főzés –, így a nagyobb fizikai igénybevételt igénylő feladatokat a fiatal kollégáim látják el, de nagy örömmel segítek.

Támogatás szavakkal

Jolán idősként veszélyeztetettnek számít, viszont a pandémia alatt sem hagyta magára ápoltjait.

– Bár az óvintézkedések miatt személyesen nem találkozhattunk, telefonon mindig forródróton voltam a betegekkel. Ebben az időszakban az unokáimat is kevesebbet láthattam, így még több igényem volt arra, hogy legalább virtuálisan társaságban lehessek, ezért gyakorta felhívtam Skype-on a számomra kedves embereket. A munka nem szűnik meg a személyes találkozás mellőzése mellett sem, hiszen szavainkkal – ha nem is ugyanúgy, mint fizikailag, de – tudjuk segíteni egymást.

Kitartóan tovább

– Bár annak idején szövőnőnek tanultam, de idős koromra az ápolói hivatást is már a magaménak tudnom. Örülök neki, mert mindig is ezt szerettem volna csinálni. Ameddig csak bírom, segíteni fogok az embereknek – összegezi Jolán.

Mindenki pótolható?

A 67 éves Magdi szintén évtizedeket töltött munkában és jelenleg is dolgozik. Bár imádja, amit csinál, lassan vágyik már a békés időskorra és a pihenésre. De nagy a dilemma, ugyanis a munkáltatója „nem ereszti”, mondván: nélkülözhetetlen a tudása.

– Közgazdászként végeztem, de számos más területen is kipróbáltam már magam, végül az üzleti életben találtam meg a helyem. Beszerzőként és logisztikusként dolgozom, a főnököm pedig munkatársként és emberileg ragaszkodik hozzám. Nagyon szeretem a munkám és nehéz szívvel jönnék el, ezért még nem tudtam eldönteni, hogy meddig maradok. Azt szokták mondani, hogy mindenki pótolható, én mégis nélkülözhetetlennek érzem magam a cégnél, amely egyrészről hatalmas elismerés, másrészről viszont óriási teher.

Válaszút előtt

– Sajnos nem született unokám, viszont többszörös keresztmamaként átadhatom a gondoskodást a kicsiknek, ez engem és őket is örömmel tölti el. Talán éppen e miatt válok meg nehezen a munkámtól: félek, hogy mit fogok kezdeni majd a hirtelen felszabaduló, töméntelen szabadidőmmel. Biztosan sok időt töltök majd a családommal és a keresztgyermekeimmel, de az is tény, hogy új célokat és kihívásokat kell majd találnom ebben az új életszakaszban. Nehéz számomra a döntés, mert a kollégáim és a feletteseim is nagyon kedvesek a szívemnek – gondolkodik el Magdi. Majd hozzáteszi:

– Maradok még néhány évet, csinálom, amíg csak lehet, de amikor eljön a búcsúzás ideje, azt érezni fogom.

Sosem késő küzdeni az álmainkért

Ferenczi Andrea, a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség elnöke szerint előfordul, hogy életünk során nem olyan vizekre sodor minket az élet, ahol maximálisan kiteljesedhetünk a munkánkban.

– Lehet ez az emberi kapcsolataink vagy a körülményeink miatt, viszont minden embernek kell, hogy legyen egy álma. Mit adhatok én a világnak? Mit szeretnék megvalósítani? Miként lehetek boldog? Nem gond, ha ez az érzés időskorban születik meg, hiszen sosem késő megvalósítani a céljainkat. Az az ember, aki lelkileg rendben van, a fizikai nehézségeket is könnyebben le tudja győzni, illetve amíg fejlődni tudunk és érdekeltek vagyunk az új tudás megszerzésében, addig a lelkünk is fiatal marad. Azt nevezem aktív időskornak, amikor szellemileg is gyümölcsözően tudjuk élni az életünket, és nyitottak vagyunk a gyarapodásra.