L. Ritók Nóra nemrég a Tehetségutak című V4 konferencián is beszámolt arról, hogy a berettyóújfalui térségben miként hoznak létre közösen értékesíthető termékeket a szegénységben élő szülők és gyermekeik.

Nemrég volt a 60. születésnapja, amelyhez gratulálok. Ebből az alkalomból azt írta: „még van erőm, és nem is vagyok egyedül”. Kik veszik körül?

– Az Igazgyöngy Alapítványt 1999-ben alapítottam, akkor még csak az volt a célom, hogy létrehozzak egy művészeti iskolát, amely gyermekközpontú és integrált képzést folytat. Lassan kiépült körülöttem egy tanári csapat, többségük egykor a tanítványom volt. Aztán eltelt tíz év, és jött a felismerés, hogy többet kell adnunk azoknak a gyerekeknek, akik generációs szegénységben élnek. Szociális munkával bővítettük a feladatunkat. Az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény egy leszakadó térségben, a berettyóújfalui járásban működik. Most 32-en dolgoznak nálunk, 10-en az oktatásban, 10-en a szociális területen, és mellettük foglalkoztatunk olyan szülőket is, akiknek a gyerekein segíteni szeretnénk. Összesen hét területre osztható a munkánk. A művészeti iskola hat településen működik, évente 650 gyermeket fejlesztünk a vizuális nevelés segítségével. A tanulók hazai és nemzetközi sikereket érnek el rajzaikkal, ezek adják a motívumait azoknak a hímzéseknek, amelyekkel munkahelyeket is teremtettünk. Társadalmi vállalkozásunk Berettyóújfaluban vagy Berekböszörményben varrónőt is foglalkoztat, de Toldon, a modellfejlesztésünk helyszínén van asztalos és textiles műhely is. A helyi közösség tagjai olyan termékeket alkotnak, amelyeket értékesítünk. Itt van egy tanodánk is, ahol 3 pedagógus foglalkozik a gyerekekkel.

Azt is írta: „valamikor úgy éreztem, a pedagógiában harcot vívok a gyermekközpontúságért, az inkluzív oktatásért. Most úgy látom, ez semmi ahhoz képest, amivel a roma integráció kérdésében szembesülök.” Mi a baj?

– Nagyon sok a megoldatlan probléma a generációs szegénységben élő, zömében roma családoknál. A lakhatási szegénység, a szegregált intézményekbe járó gyerekek, a munkavállalói kompetenciák hiánya, a szürke és fekete zónában szocializálódott emberek, a kriminalizáció, a helyi hierarchia. Sokszor nem értik a romák, mit szeretnénk, milyen kapukat nyitnánk ki előttük, de meg kell harcolni a többségi társadalom elutasításaival is.

A generációs szegénységben élő családok, ahol mondjuk a szülők, nagyszülők sem tanultak, engedik, hogy felemelje a gyermeküket?

– Nem mindenki. Sokan csak abban partnerek, hogy támogatást kapjanak, de borzasztóan nehéz megküzdeni azzal a szocializációval, ami már a második generáció óta erősen rögzült. Ilyen például a tanult tehetetlenség: „oldja meg más a problémánkat, mi csak kapjunk”, de ne kelljen erőfeszítést tenni. Átalakult a pénzhez, a jólét érzéséhez való viszony. A szegényeket ugyanúgy beszippantja a fogyasztói társadalom, mint sok mindenki mást. Ők is vágynak okostelefonra, plazma tv-re, autóra, melyek ma a jólét szimbólumai. Pénzügyi tudatosság híján azonban sokan adósságspirálba kerülnek, szinte minden család eladósodott, behajtócéges tartozásuk van. Vannak adósságkezelési programjaink, de sokak számára ez túl sok idő lenne, ezért inkább bele sem vágnak. Inkább a szürke és a fekete zónában dolgoznak, így nem éri őket utol a behajtócég. Ez a túlélési stratégiájuk.

De azért a tanodában, a művészeti iskolában sokan jól teljesítenek, van pozitív változás is?

– Persze, de én inkább kerülöm az egyéni pozitív példák kiemelését. Abban a pillanatban ugyanis, amikor felmutatok egy gyereket, aki mondjuk le tudott érettségizni, 10 emberből 9 azt mondja, hogy na, ugye, ha akar, akkor megy ez. És akkor megint ott vagyunk, hogy a többségi társadalom azt hiszi, hogy ez egy egyéni döntés.

Pedig nem?

– Nem bizony. Sokkal több a rendszerszintű felelősség, mint az egyéni. Ráadásul nem egy gyerekkel kell százat lépni, hanem száz gyerekkel egyet. Óriási tömegekről beszélünk ugyanis. De nehogy azt higgye, hogy nincsenek eredmények. A 10-11 éves esélyteremtő komplex munka már nagyon sok szép sikert hozott. Az egyik gyerekünk épp most ért el 4,3-as átlagot kilencedikben. A tanodánkba járók közül senkinek nem kell évet ismételnie, és az is siker, hogy évek óta nem szült 18 év alatti lány. Van egy olyan asszonyközösségi mag, akikkel hétről hétre le lehet ülni, és ki lehet alakítani azt az etikai kódexet, amellyel egy közösség azonosulni tud. Csökkent a lakhatási szegényég, megszűnt a rendszerünkben az illegális áramszerzés. De nem elég ezeket elérni, az igazi eredmény az lesz, amikor ezek beépülnek, méghozzá úgy, hogy nélkülünk is fennmaradnak.

Most tartanak a 20 éves stratégia 10. événél. Mi a következő évtized feladata?

– Leginkább az, hogy tovább tudjuk folytatni a munkát. A költségvetésünk 55 százalékát civil támogatók adják össze, 12 százaléka pályázati pénzből van. Ahhoz, hogy ezt a modellt tovább tudjuk vinni, kiszámítható támogatói bázisra van szükségünk. Abban bízunk, hogy akik eddig segítettek, hosszú távon elköteleződnek mellettünk. Minden évben jönnek új kihívások. Nagyon nagy falat a munkahelyteremtés ott, ahol nincsen gazdaságélénkítő tényező. Kihívás, hogy a feketemunkával, a szürke zónával hogyan tudjuk felvenni a harcot, miként az is, hogy a teljesen esélytelen családok kitörjenek a lakhatási szegénységből. Hamarosan szociális bérlakásprogramot indítunk a gyermeküket egyedül nevelő anyáknak. Olyan keretek között adunk nekik lakást, amellyel betereljük őket a munka világába, és az önfenntartásra, a kertművelésre, a lakás rendbetételére ösztönözzük őket. Ez a gyermekeik számára is fontos, és a többségi társadalom elfogadását is megkönnyítheti.

A kiszolgáltatott helyzetben élők mindennapjait a világjárvány sem könnyíthette meg. Kaptak plusz segítség?

– Rendkívül hálásak vagyunk, hogy nem feledkeztek meg rólunk a támogatóink, sőt, nőtt az adakozás az alapítvány felé. Minden téren. Pánikhangulat uralkodott a családokban, az első két hét rettenetesen nehéz volt, de aztán stabilizálódott a helyzet. De ez a támogatók nélkül nem sikerült volna. 16 faluban dolgoztunk a járvány alatt, az első pillanattól segítséget kellett kérni fertőtlenítő szerekben, maszkokban, élelmiszerekben. Kaptunk pénzadományokat, és érkezett segítség a digitális oktatáshoz is. A cégektől, magánszemélyektől, más alapítványoktól kapott támogatással 140 eszközzel és internetelőfizetéssel tudtuk segíteni a gyerekek tanulását. Szép példa a családok örökbefogadása: jobb helyzetben élők segítettek azoknak, akik még lejjebb csúsztak azzal, hogy a járvány miatt elveszítették a munkájukat. Igazi összefogás jött létre.

(A fotókon L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója, illetve az alapítvány által támogatott gyerekek és szüleik alkotásai láthatók)

interjúfejlesztésszegénységsegítségtámogatás