„Menj haza és szeresd jobban!”
Szerző:Schäffer Erzsébet2020. 12. 11.Blogok
Ezt a régi történetet egy barátom emlékére idézem fel. Megszállott volt. Szembeszállt joggal, butasággal, érdektelenséggel, közönnyel. Egyetlen gyerekről sem engedett lemondani. Az élet árnyékos oldalán erős volt és áradt belőle a derű. Elment, időnek előtte. Talán, hogy segítsen odafönt az angyaloknak.
(Egy gyermekvédelmis barátom emlékére)
– Nem mehetsz el!
– Akkor szökök.
– Elkapnak.
– Akkor is elmegyek.
– Visszahoznak.
A lány hallgatott. Nekidőlt a fotel karfájának. Az éjszakai ügyeletes szobájában ugyanolyan fotelek voltak, mint a lányok társalgójában.
– Honnan tudja?
– Kétszer már hazaszöktél… Visszahoztak.
– Most mér mondja ezt?
– Nem így volt?
A lány lassan hátrament, fenekével nekidőlt a falnak.
– És ha így volt?
– Azt akarom, hogy észre térj.
– Eszemen vagyok, legyen nyugodt.
– Menj vissza és feküdj le.
– Mér mondta, hogy visszahoztak?
– Mert így volt. Nem is alhattál otthon. Ahogy megérkeztél, fordultak veled vissza.
A lány hátravágta magát a falhoz. Olyan erővel, hogy reccsent a feje.
– Az anyám nem hozott, otthon maradt, tudja maga is.
– Ne bomolj. Nem engedlek el. Neked fájna a legjobban.
– Hallgasson el. Ki kíváncsi, amit itt összehord?
– Holnap mindent megbeszélünk. Világosban minden más. Menj aludni. Elkísérlek…
– Maga azt hiszi, az anyám visszahozna?
– Nem tudom.
A lány fölemelte a kezét.
– Ő sose hozna vissza. Az anyám nem.
– De engedi.
– Mit enged?
– Hogy visszahozzanak az intézetbe.
– Már harmadszor mondja. Mér hajtogatja ezt az istenverte szót! Visszahoztak! Visszahoztak! Visszahoztak! Olyan boldog ettől? Hogy visszahoztak?
– Örültem, hogy megvagy.
– Csak nem féltett?
– De. Nagyon féltettelek. Kiskorú vagy. Bármi történhet.
– Akkor most ne féltsen. Engedjen el. Hozok igazolást.
– Te érdekelsz, nem az igazolás. Okos vagy, mégis úgy csinálsz, mintha süket lennél.
A lány megint hátravágta magát, a falhoz ütött feje erőset szólt.
– El akarok menni ebből az istenverte intézetből. Haza akarok menni. Most.
– Most nem lehet.
– Az élettársa hozott be. A mostohám.
– Jót akar. Itt védve vagy.
– Nekem az az ember ne akarjon jót. Tönkreteszi az anyámat…
– Anyád megvédi magát. Te most magaddal törődj. Ennyire szabad önzőnek lenni. Menj a szobába, vetkőzz le és alvás!
A lány, mint egy rongybaba, lecsúszott a fal tövébe, ott maradt a földön. Nem mozdult. Lehunyta a szemét. Nem szólt többet.
Ott aludt el. Az ügyeletes meg se mozdult. Ült a fotelben és a lányt nézte. Aztán fölállt, egy kispárnát nyomott a nyaka és a válla mögé. Hideg volt a fal. Az ügyeletesnek el kellett volna indulnia, ilyenkor szokta végigjárni a folyosókat. Ahol a hálóból valami neszt hall, bekukkant. Most nem ment sehova. Visszaült a fotelbe.
Akkor is ő volt szolgálatban, amikor a lányt behozták. Megnézte a kartonját: ideiglenes. A sofőr félrehívta és annyit mondott: Vigyázzatok rá, ha megborul, üti a fejét a falba…
Megint fölállt, a heverőről levett egy plédet, odament a lányhoz, óvatosan betakarta. Amikor lehajolt, a bal keze mellett egy összehajtogatott papírt vett észre. Ott hevert mellette a földön.
Megint visszaült. Nem hagyta nyugton az a papír. Felállt, odalépett a lányhoz, a cédulát fölvette a földről. Visszament a helyére. Szétnyitotta. A kockás füzetlapon a lány apró betűivel egy idézet állt. Ráismert. Egyszer egy könyvet adott neki. Abból írhatta ki:
„A Tanítót kétségbeesett ember keresi fel: – Mester! A fiamat nem bírom elviselni! Hazudik, csal, tiszteletlen – talán már lop is! Mit tegyek vele?
A mester ránéz az emberre és szól: – Menj haza, és szeresd jobban.”
Összehajtogatta a papírt, felállt és visszatette a lány mellé a földre. Aztán kisietett, körbement a folyosókon, benézett a hálókba. Oda is, ahonnan semmi nesz sem hallatszott.
Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?
