„Minden születést csodaként élek meg”

Maczkó Anikó általában hétvégén megy a szülőszobába, akkor helyettesíti a kolléganőit. Beszélgetésünk napján három kisbaba született az osztályon.

Ma már nemcsak orvost választanak a kismamák, hanem szülésznőt is. Ez hogyan történik, honnan ismerik önöket a kismamák?

– Erre több lehetőség van. Ha esetleg én segítettem a korábbi szülését és jó élménnyel távozott tőlünk az anyuka, akkor a követkevő várandóssága idején is megkeres. Mindamellett a kollégák, az orvosok is ajánlanak minket. Bárkivel szívesen dolgozunk, de a jobb összhang érdekében arra is figyelmet fordítanak, hogy hasonló legyen a habitusunk. Ezután a kismama megkapja az orvostól a telefonszámunkat, és felveszi velünk a kapcsolatot.

Ilyenkor ön a szülőszobán találkozik először a kismamával?

– Nem, bevezetett helyi protokollunk van. Előfordul, hogy már a 24., 25. héten megismerkedünk, akkor lehet szükség a vércukorterheléses vizsgálatra. Szorosabb kapcsolatba a 36. héttől kerülünk, mert akkortól hetente kell különböző vizsgálatokat végeznünk. Ekkor már elmondjuk, mi a szülés menete, megismertetjük a helyi szokásokkal az anyukákat és meghallgatjuk az igényeiket. Próbálunk összehangolódni, hiszen egy igazán intim élethelyzetben fogunk együttműködni.

Egyre több az apás szülés. Változott a férfiak hozzáállása az elmúlt két-három évtizedben, amióta erre lehetőség van?

– Nagyon sokat. A kezdetek kezdetén, a nyolcvanas években, amikor még csak egy-két kórházban volt erre lehetőség, gyakran hallottuk, hogy „fel kellett mosni" az apukákat, nem bírták a látványt. Mára megedződtek. Igazából nem tudom, ennek mi az oka, de tény, hogy csak nagyon kevesen lesznek rosszul. Mi mindig azt tanácsoljuk, hogy az apukák is legyenek részesei a gyermekük születésének. Gyakran megkérdezik, mi is lesz az ő feladatuk. Megnyugtatjuk őket, hogy egyáltalán nem felesleges a jelenlétük, hiszen ők ismerik igazán a párjukat, ők tudják, mikor mire lehet szükség. A legtöbb apuka bevonható, aktívan részt vesz a folyamatban, de sokszor az is elhangzik tőlük, ők nem tudnák végigcsinálni a szülést.

Régen ágyban, fekve vajúdtak a nők. Ma már nagyon sok más lehetőség van. Használják, kihasználják ezeket?

– Mi azt ajánljuk, hogy az úgynevezett „katica pózt" csak a legvégén, a kitolási szakban használják, vagy annak javasoljuk, aki a nagyon hosszú vajúdásban kifárad. Egyébként van labda, zuhanyozó, három szobában sarokkád.

Melyik a legnépszerűbb?

– A labda. A kádat szeretik a legkevésbé, a zuhanyzás egy kicsit népszerűbb.

Mióta dolgozik a szakmában?

– Itt, a János kórházban kezdtem el dolgozni 1994-ben, aztán egy rövid időre elhagytam a pályát. De tényleg csak egy pár évre, majd visszajöttem, és itt maradtam. Az egész életemet meghatározza ez az intézmény és ez az osztály. Minden egyes szülést, mindegyik újszülött világra segítését csodaként élem meg.

A sok kis csoda között van kiemelkedő?

– Az unokámé. Császármetszéssel született, én vágtam át a köldökzsinórt. Azóta már kétéves kis hölgy. Hatalmas élmény volt az is, amikor a szomszéd lány szült nálam, akit pici korától ismerek. Két gyermekét is a világra segítettem. Ilyen esetben még meghatóbb, amikor az édesanya megpillantja gyermekét.

„Ha vége a járványnak, unokázni fogok”

Violáné Filyó Mariann már a telefonvonalban volt, amikor a Covid-osztály főnővéreként még a kollégáit irányította. Hallottam, épp Zsoltit kérte, hogy segítsen Katinak levinni valamit, amiben a beteg összes holmija benne van.

Kit kell honnan, hova vinni?

– Betegáthelyezés van éppen, és ilyenkor a holmiját is visszük utána.

Milyen irányba változott a beteg állapota?

– Szerencsére pozitív irányba, szépen gyógyul.

Hány beteget ápolnak?

– Most már csak egy szinten vagyunk, húsz alatt van a betegeink száma.

Mennyi volt a csúcs?

– Közel negyvenen voltak.

Kijelenthető, hogy az utóbbi időben folyamatosan csökken a betegek száma?

– Mindenképpen. Ezáltal könnyebb nekünk is. Mindent ugyanúgy kell csinálnunk, mint korábban, de már kevesebb ápolóra van szükség. Nem kell annyi beteget ellátni és etetni, itatni.

A csúcsidőben hányan gondozták a betegeket?

– Az intenzíven hatan voltak szolgálatban, az emeleten és a földszinten is 3-3 kolléga, plusz a tiszta térben, ott, ahol a zsilipeléshez szükséges háttérmunka folyik, négyen voltak jelen. A hivatalos munkakezdés előtt egy jó félórával korábban érkezünk minden nap, annyi idő kell a zsilipeléshez. A kardiológiai osztályból lett a Covid-részleg, teljesen átalakítottuk a bejárati és pihenőterünket. Amikor megérkezünk, az utcai ruhánkból levetkőzünk, felvesszük az egyszer használatos pamut zsilipruhát és egy zárt váltócipőt. Ezt használjuk a 12-13 órás műszakunk alatt. Erre vesszük még rá a Covid-járvány előírásainak megfelelő FFP3-as, vagy FFP2-es maszkokat, illetve az álarcokat. Overálra akkor van szükség, ha lélegeztetett betegekhez megyünk. Nem súlyos állapotú, de fertőző betegek esetében védőköpenyt alkalmazunk, ilyenkor az arc, az orr és a száj védelme a legfontosabb. Körülbelül 45 helyen van kitéve fertőtlenítő automata.

Hogyan tartja a kapcsolatot a családjával?

– A legnehezebb, hogy nem találkozhatok az unokáimmal. Három lányom van, és hamarosan megszületik a hetedik unokám. Velük csak telefonon és az interneten tartjuk a kapcsolatot. A férjemmel élek, ő a készenléti rendőrségen informatikus. Szóval ő is sokat van szolgálatban. Az első két hetet együtt töltöttük karanténban, mert egy pozitív beteg kontaktjai voltunk. Az óvintézkedésre nemcsak az unokák miatt van szükség, a férjem nagymamája 102 éves, őt a másik unokája gondozza, a másik papa 91 éves, őt pedig a húgom és a szomszédok segítségére bíztuk. Ez nagyon nehéz.

Hamarosan ismét unokája születik. Előfordulhat, hogy nem találkozhat vele az első időkben a vírus miatt?

Az Egészségügyi Világszervezet Közgyűlése 2020-at az Ápolók és szülésznők nemzetközi évének nyilvánította, Florence Nightingale születésének 200. évfordulója alkalmából. Az angol arisztokrata hölgy nevéhez fűződik egyebek mellett a modern ápolói képzés kidolgozása. Azt vallotta, hogy az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván, szellemit az eset iránt, szívbéli érdeklődést a beteg ember felé, és szakmai kíváncsiságot a gyakorlati munka technikája iránt.

– Jaj, ne is mondjon ilyet! El sem tudom képzelni, hogy ne lássam, pedig hat hét múlva várható a születése. Mindenre nagyon vigyázunk, nagyon szigorúan leszabályoztunk mindent a kórházban. Azt mondom a kollégáknak is, hogy nem vagyunk nagyobb veszélynek kitéve, mint mások. Ezt bizonyítja az is, hogy másfél hónap alatt egyetlen kolléga sem lett Covid-pozitív. Most pedig abban bízom, hogy nagyon gyorsan lecseng a járvány.

Mióta dolgozik az egészségügyben?

– 1981-ben végeztem. Lassan már negyvenéves a munkaviszonyom. Jövőre, ha minden igaz, kedvezményesen mehetek nyugdíjba.

És elmegy?

– Igen, szeretnék, de biztos, hogy visszajárok majd dolgozni, meg tanítani. Óraadó tanár vagyok, egészségügyi szakismeretet, ápoláselméletet oktatok. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a járvány alatt két tanítványom is itt volt velem.

Ha vége lesz a járványnak, mi lesz az első dolga?

– Egyértelműen unokázni szeretnék! Gréta, Emma, Boldizsár, Barnabás és Dénes nagyon hiányoznak, de a hároméves Bence unokám viseli a legnehezebben ezt a helyzetet. Ő sokáig velünk lakott, a szülei nálunk kezdték a közös életüket. Bence nagyon nem érti, hogy a születésnapján miért csak Skype-on beszéltünk, és miért nem szállhat ki az autóból, amikor találkozunk.

Ezek az interjúk is érdekelhetik:

interjúápolókoronavírusszülés