Legutóbb tavaly ilyenkor beszélgettünk: emlékszem, akkor jó néhány napba telt, mire időpontot tudtunk egyeztetni az interjúra, mert ön ki sem látszott a munkából. Ehhez képest most harmadik hónapja színház nélkül éli a mindennapjait. Hogy bírja az otthonlétet?

– Nagyon jól! Őszintén szólva nekem jól is esett egy kis leállás, mert bár alapjáraton szeretek pörögni, a járvány előtti hónapokban már borzasztóan túlhajszoltnak éreztem magam, úgyhogy rám fért már egy kis lassítás. Másrészt itt Gödöllőn a kertes házban igazából nem éreztem a bezártságot, annak ellenére sem, hogy a bevásárláson kívül nem nagyon tettem ki a lábam a lakásból. Ezzel együtt most már nagyon örülök annak, hogy ha fokozatosan is, de beindul az élet, és szép lassan visszatérünk a megszokott mindennapokhoz, mert bár továbbra is elővigyázatos vagyok és leszek is, közben már jönnek a felkérések a következő évadra, ami szívet melengető érzés.

Milyen szerepekre készül?

– Az anyaszínházamban, a Budapesti Operettszínházban is vár rám új feladat, másrészt meghívtak a veszprémi színházba, méghozzá egy prózai szerepre. A jövő szezonban Deák Krisztina állítja színpadra a Hárman a padon című darabot, amelyben Bálint András és Szilágyi Tibor lesznek a partnereim. Ez a lehetőség most nagy boldogsággal tölt el.

A pörgős időszakban, vagyis a színházi évad hónapjaiban a budapesti lakása jelenti a bázist, de ahogy az előbb említette, Gödöllő is különleges helyet foglal el a szívében.

– Valóban. A gödöllői házba annak idején édesapámmal közösen vágtunk bele. A gyönyörű, teraszos kert az ő ízlését dicséri. Imádok kint lenni: a gödöllői otthonom számomra a nyugalom szigete, bár a sűrűbb hónapokban vajmi keveset tudok kiélvezni belőle.

Ez azt jelenti, hogy most viszont lelkesen tevékenykedik a kertben?

– Ez a legfőbb hobbim, és most végre csináltam egy olyan konyhakertet magamnak, amilyenre mindig is vágytam. Büszke vagyok a veteményesemre, ahol van paprika, paradicsom, sárgarépa, fehérrépa, kelkáposzta, hagyma, padlizsán, cukkini, sóska és mángold… Van eprem és málnám is, meg jó pár gyümölcsfám: alma, barack, szilva… Én pedig nagy kedvvel gondozom a zöldségeimet és a gyümölcseimet. Végre van időm foglalkozni velük, és kedvemre ápolgathatom a virágaimat. Engem a kertészkedés tökéletesen kikapcsol. A karantén-időszak elején sufnit pakoltam, aztán kitakarítottam a pincét, csupa olyan dologgal foglalatoskodtam, amikkel korábban elmaradtam, másrészt amiket kapkodva nem lehet csinálni, csak szépen komótosan, Úgyhogy most minden szép rendben van körülöttem, mondhatni, a koronavírus egy kicsit rendbe rakta az életemet ilyen szempontból.

Egyszer mesélte, hogy elég sokszor tart összejöveteleket, ahol örömmel látja vendégül a kollégáit. Nem hiányzik a nyüzsgés?

– Szeretem társaságot, szeretem, ha emberek vesznek körül, de én alapjában véve nagyon jól érzem magam egyedül. Szemlélődő típusú ember lévén jól elvagyok a gondolataimmal. Áprilisban volt a születésnapom, akkor a családom meglátogatott, kiültünk a kertbe, jó volt együtt lenni a szeretteimmel, tehát azért nem zárkóztam el hermetikusan. A kollégáimmal telefonon tartom a kapcsolatot.

Ami a szabadidős programokat illeti, ön már februárban kipipálhatta az idei év nagy kalandját, amikor másodmagával elindult a Budapest-Bamako sivatagi ralin. Hatvanhét esztendősen mi motiválta, hogy belevágjon egy nyolcezer kilométeres autóversenybe?

– Meizl Ottó barátom beszélt rá, ő már ötször teljesítette a versenyt, úgyhogy pontosan tudta, miről szól ez az egész, én pedig hagytam magam meggyőzni. Tisztában voltam vele, hogy nem egy luxusutazás vár rám, de azt is tudtam, hogy a nomád körülmények nem fognak elrettenteni. Másrészt még soha nem jártam Afrikában. A verseny során hihetetlen kalandokban volt részünk, varázslatos helyeken vezetett az utunk, rengeteg mindent láttam, rengeteg benyomást szereztem, és felejthetetlen élményekkel tértem haza. Az indulás előtt nagyon sokan féltettek, meg mondták, hogy ez nem nekem való, a koromnál fogva sem, meg egyébként sem, de egyáltalán nem bántam meg, hogy belevágtam, sőt, ha tehetném, már holnap újra nekiindulnék...

Nyilván nem lepődik meg, ha azt mondom: sokan irigylik a kifogyhatatlannak tűnő energiáját. Ráadásul ezek szerint ön kellőképpen „bevállalós” is?

– Inkább úgy mondanám, hogy az új kihívások rendkívüli módon izgatják a fantáziámat. De soha nem brahiból, magamutogatásból vagy vagányságból mérettet(t)em meg magam, én annál sokkal megfontoltabb vagyok. A másik, ami borzasztóan hajt, a tenni akarás, ami szorosan összekapcsolódik a dolgokhoz való pozitív hozzáállásommal. Ezt a tulajdonságomat a szüleimtől örököltem: ők nevelték belém. Apukám mondogatta mindig, hogy ha valamit igazán meg akarok csinálni, akkor azt meg tudom csinálni. Optimista vagyok, sosem futamodom meg a problémák elől – inkább megpróbálok felülkerekedni rajtuk. Mindig a megoldást keresem, nem pedig a kifogásokat.


Olvassa el a Mindennapi örömök rovat korábbi interjúit is:

interjúotthon a családmaradjotthon