– A lombikeljárások alatt számos nehézségbe ütköztünk a férjemmel – kezdi Zita. – Rengeteget nyomoztunk, de még a sokadik próbálkozásnál is volt új a nap alatt. Sok nő nem kap elég információt a saját testével kapcsolatban. Tudjuk-e például, hogy milyen vitaminok segíthetik elő a termékenységet, vagy mi az a testmozgás, ami ilyenkor javallott? Innen jött az ötlet, hogy a mi tapasztalatainkkal próbáljunk meg segíteni másoknak. Számunkra ez sosem egy öncélú magamutogatás volt, sőt, azt kell mondanom, hogy óriási bátorság kellett ahhoz, hogy kiadjuk a szívünket-lelkünket. Viszont erősebb volt bennünk az az elszántság, hogy tudtuk: ezt a folyamatot mindenkinek látnia kell. Sokan azt gondolták, hogy csak akkor adjuk le az epizódokat, ha a lombik sikerrel zárul, ám mi egy reális képet szerettünk volna mutatni.

„Az egész életünk megváltozott”

– Arra fel voltunk készülve, hogy sokan fognak nézni minket, de így is sok váratlan pillanattal találkoztunk. Azt az elején kikötöttük, hogy az eljárás során minden úgy történjen, ahogy bárki mással történne, mintha a kamera ott sem lenne, és minden érzelmi történést mutassunk meg. Ehhez kellett sok-sok erő, és végül tényleg az egész életünk megváltozott. Volt egy momentum, amire már a férjem is azt mondta, hogy túl mély: amikor beültették az embriót, én énekeltem neki és beszéltem hozzá. Zsigerileg jött ez belőlem, és úgy éreztem, hogy lehetséges, hogy más nők is hasonlóképpen reagálnak egy ilyen helyzetben. Számos visszajelzést kaptunk, olyanokat is, amikre egyáltalán nem számítottunk. Írtak például idős szülők, akik elmesélték, a vlogjaink megtekintése után jöttek rá, hogy min megy keresztül a meddő gyermekük. Sőt, tinédzserektől is kaptunk leveleket, amikben azt írták, hogy nekik sajnos nem adatott meg a szerető család, ezért annyira örülnének, ha ilyen szülőkkel áldotta volna meg őket a sors. Amikor ezeket olvastuk, a könnyeinkkel küszködtünk.

„A gyermek nem cél, hanem gyümölcs”

Zitáék számára az is nagy meglepetés volt, hogy a házasságuk is górcső alá került.

– Az emberek elkezdték felhívni a figyelmet arra, hogy milyen harmonikus a házasságunk Atival. Nekünk teljesen természetes az, hogy kiegészítjük egymást és szépen, tisztelettel beszélünk a másikkal, de sajnos ez nem minden kapcsolat alapköve. Jó érzés volt megmutatni, hogy egy ilyen próbatételt is túl tud élni egy szeretetteljes házasság. Mi ketten együtt vagyunk egy egész, pont ezért sajnálták sokan, hogy a szerelmünk gyümölcse végül nem lett meg. Hiszen a gyermek nem célja, hanem gyümölcse a kapcsolatnak. Számomra is nagyon hosszú volt az elengedési folyamat, de mára már ki tudom mondani, hogy ugyan teljesen más módon, de termékeny vagyok. Akár a vlogokkal, az alapítvánnyal, vagy azzal, hogy adok és alkotok. Ehhez az is kellett, hogy a gyászfolyamat alatt munkálkodtam az elengedésen és hagytam, hogy a sejtjeim legmélyebb bugyraiból is feltörjön a fájdalom, hogy aztán szeretetben, boldogan tudjak tovább élni.

„Nincs tökéletes pillanat”

Zita és Ati alapítványt hozott létre, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos termékenységre.

– Nekünk 2% esélyünk volt, hogy babánk szülessen, ez már a csoda kategória. Pontosan ezért fontos, hogy eljusson a fiatalokhoz az információ: 35 év felett már rohamosan csökkennek a teherbeesés esélyei. A tinédzserek még nem a jövőjükön gondolkodnak, hanem a pillanatnak élnek. Nem tudják, hogy mit kockáztatnak azzal, ha nem idejében gondolkodnak a családalapításon. Azt vettem észre, hogy ma Magyarországon a párok nagyrésze a tökéletes pillanatra vár. De soha nincs tökéletes pillanat. Mindig lehet hova fejlődni, új célokat kitűzni, és miért ne tehetnénk ezt meg a gyermekünkkel kézenfogva? Mellette is lehet karriert csinálni, utazni vagy házat építeni. Legalább velünk lesz a nagy mérföldköveknél, benne lesz az ő kis kezének munkája is. Az egyik adásunkban meginterjúvoltam Istenes Bencét és Csobot Adélt, ők fejezték ki gyönyörűen, hogy miért is jó hamar belefogni a családalapításba. Azt mondták: „Ha fiatalon szülsz, többet lehetsz a gyermekeddel.” Milyen szép gondolat.

„Ne legyen ciki erről beszélni!”

Zita a betegsége, az endometriózis miatt lett meddő.

– Sajnos későn jutottam el olyan orvoshoz, aki meg tudott műteni. Már fiatalkorom óta fájdalmas volt a menstruációm, de sokáig nem derült ki, hogy mi a baj. Amikor pedig kiderült, már túl késő volt. Az alapítványunk első nagy projektje, a „Meddőnek nyilvánítva” egy ismeretterjesztő vlogsorozat. Azért a nyers cím, mert minden pár ezt a diagnózist kapja 1 év sikertelen próbálkozás után. Ezért szeretnénk felhívni a fiatalok figyelmét a tudatos termékenységre. Ha fáj a menstruáció, menjenek el orvoshoz, mert az elodázással tönkretehetik a testüket. A prevenció során a nemi életnek és a termékenységnek inkább csak a negatív oldalát mutatják. A rákszűrésekről és a nemi betegségekről beszélnek, holott pozitív oldalról is meg lehetne közelíteni a témát. Végzettségemet tekintve pedagógus vagyok, ezért szeretném megfelelő nyelvezettel, humorral és őszinteséggel elérni a fiatalokat. Nemcsak előadásokat tartani, hanem egy olyan módszertani anyagot összeállítani a tanárok és a szülők számára, amely eljuttatja a serdülőkhöz a legszükségesebb információkat. Ne legyen ciki erről beszélni!

„Sajnálni valamiért mindenkit lehet”

Amikor Zitát arról kérdezem, hogy miként élték meg a nézőktől feléjük áradó sajnálatot, azt mondja, végre egy kérdés, amit valaki fel mert tenni.

– Az, hogy nekünk nem lehet gyermekünk, „csak” egy veszteség a sok közül. Sajnálni valamiért mindenkit lehet. Vagy van egy betegsége, vagy elvesztette egy szerettét, fogyatékossággal élő, esetleg épp munkanélkülivé vált. Viszont a sajnálat olyan, ami egy idő után eltűnik és egy támogatói érzelemmé szelidül. Ha látják a mosolyodat, a boldogságodat, hogy szeretsz élni, részvét helyett erőt fognak meríteni belőled. Mára már rengetegen fordulnak hozzám segítségért, én pedig nagyon hálás vagyok, hogy megtisztelnek a bizalmukkal. Kemény időszak volt ez mindkettőnk számára, viszont azt látom, hogy a férjem teljesen kinyílt, amitől csak még jobban imádom. Hiszen még egy nőnek sem könnyű egy ilyen témába beleásnia magát, hát még egy férfinak milyen kihívás lehet! De folyamatosan bátorítottam, biztattam őt, nem követeltem és elvártam, hanem inkább támogattam őt ebben. Egy férfit megnyitni lehet, hogy nehéz, de nem lehetetlen. Való igaz, hogy nem vagyok képes szülni, de az érzelmeim kinyilatkoztatásával tudok hatni az emberekre. Ami pedig az egyik legnagyobb tanítás volt számomra, hogy rájöttem: egyszer mindenkinek el kell engednie a gyermekeit, hiszen mind kiröpülünk a nagyvilágba. Mi is elengedtük, csak mi a nulladik pillanatban.