Decemberre közös koncertet hirdettek meg Rost Andreával a Papp László sportcsarnokba. Hogyan lehet készülni egy olyan fellépésre, ami talán létre sem jöhet?

– Rövid leszek: sehogy. Ha a vírus első hulláma le is cseng a nyár közepére, azt rebesgetik, hogy követi majd egy második. Nem tudjuk, hogy így lesz-e, csak a bizonytalanságunk biztos. Meg az, hogy múlik az idő, ami nem nekem kedvez. Értem ez alatt, hogy már nem leszek frissebb, fiatalabb, és napról napra nehezebb lehoznom egy nagykoncertet.

Mivel a 75-ik születésnapot nem lehet egy évvel később megünnepelni, vagy csak nagyon unortodox formában, gondoltak-e arra, hogy online koncertet rendeznek a rajongóknak?

– Ez a kérdés a producer, Rosta Mari asztalán dől el, oda meg én nem nyúlok át. De véleményem van róla. Szerintem közönség nélkül nem lehet ugyanazt a teljesítményt nyújtani, amit egy telt ház előtti koncerten. A fellépők így csak adnak, anélkül, hogy visszajelzést, energiát kapnának, amiből töltekezni tudnak. Szóval nem rajonganék egy ilyen lehetőségért.

Az már biztos, hogy mi lesz a műsoron, ha mégis kinyílhatnának a sportcsarnok kapui?

– Még alakulóban van a program. Arra gondoltam, hogy a koncert első felében elhangozhatna az Innin és Dumizi-oratórium, amely eddig mindössze kétszer látta meg a közönséget. Először 1989 nyarán, a Margitszigeten, aztán a hatvanadik születésnapomon, a Müpában. Majd a második részben a Rost Andreával készített közös lemezünk dalait énekelnénk el. De nem győzöm hangsúlyozni, hogy még minden forrásban van. Hogy mást ne mondjak, a koncert léte a legbizonytalanabb.

Az utóbbi másfél, koronavírus fémjelezte hónap mennyiben írta át az életét?

– Semennyiben. Húsz éve élek Pilisszántón, van egy hatezer négyzetméteres kertem, amibe akár bele is veszhetnék, de már jól kiismerem magam. Itt mindig történik valami örömteli. Most például az, hogy virágzott a hét szilvafám.

A faluba is ki-kilátogat?

– Nem sűrűn, de nem is ritkábban, mint korábban. Kenyeret veszek, meg amit kell, de tudhatja, nem vagyok a shoppingolás rabja.

Erre mérget vettem volna. Gondolom, „a mindenütt jó, de a legjobb otthon” mondást nem szlogenként élni meg, hanem mindennapi valóságként. Foglalkoztatja egyáltalán a vírus fenyegetése?

– Hogyne! Követem a híreket, és nagyon sokat gondolok azokra, akik lakótelepeken, beszorítva, bezárva élik az életüket. Felidézem azokat az időket, amikor Szabolccsal és a szüleinkkel mi is hasonló körülmények között laktunk, és mélyen együtt érzek az utódainkkal.

A születésnapját egyedül ünnepli a hétvégén?

– Hála Istennek nem! Most értesültem róla, hogy vasárnap meglátogat a szűk családom, így hónapok után végre újra láthatom az unokáimat. Persze, „védőfelszerelés” lesz mindenkin, ezért az jelenthet majd problémát, hogy a születésnapi tortát hogyan tolom át a szájmaszkon. De kívánom, hogy ennél nagyobb problémája senkinek se legyen!

(fotó: Wikipédia)

Ezek az interjúk is érdekelhetik:

interjúmaradjotthonotthon a családkoronavíruskaranténzene